A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)

1926. október 12., 2. rendes

közegészségtani intézet számára,melynek méltó elhelyezéséről daczára nagy államtf és népegészségi fontosságának,az állam a máig sem gondoskodott * Már 1896-ban^ igy ir KLUG- tanár a Hógyes-emlékkönyven : " Ha azt akarjuk,hogy az intézet hivatá­­sának teljes mértékben megfeleljen -amit részemről a legmelegebben óhajtok- akkor a közegészségtani intézetet kell mielőbb saját külön épületben elhelyezni,az életta— ni intézet átalányát legalább is a gráczi és prágai intézetek átalányainak magassá­gára felemelni /2000 ar. forint / és az élettani tanszék mellett legalább is élet­vegytani , valamint a kisárleti és élet­­szövettani szakok részére egy-egy adjunc­­tust- tehát 3 adjunctust alkalmazni," 1909-ben pedig egy kari felterjesztésé­ben a következőket Írja : " Hely hiányában az intézet nem felelhet meg az orvosi okta­tás követelményeinek.- Szükségessé vált to­vábbá a tanitó segédszemélyzet létszámának emelése is.- Több Ízben kértük, hogy a köz­egészségtani intézet hagyja el az élettani intézet épületét és hogy az utóbbi számá­­ra ezen felül még uj 1aboatoriumot is épít­senek.- Kértük azonkívül az évi dotatió fel— % emelését és nagyobb összeget az építendő la boratoriumok. felszerelésére.- A közoktatás­­ügyi miniszter két összeget helyezett ki­látásba; egyet a földszintre építendő eme­- . c let számára, másikat uj laboratóriumi helyi ségek építésére."- Az, emelet építkezés még néhai Liebermann tanár épületi azgatása a­­latt engedélyeztetett, de kérésére beteg­ségének tartamára a kivitel felfüggeszte­­tett. /Iff

Next

/
Thumbnails
Contents