A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)

1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése

-6°- 564 ges és beteg szervezet sebgyógyalási képességét. A baktéri­umok jelenléte a sebben és virulentiájuk kifejlődése két kü­lönböző folyamat. A kezelésben általában a Fridrich-féle eljárás hivének vallja magát. 25./ Prothaetikai kérdésekről (Orvosi Hetilap 1924.) Utal arra, hogy mennyi csalódás származott a háborúban a mü­­végtagokhoz fütött reménységből. Ismerteti a Krukenberg-féle eljárást, s annak csekély módosítását, amelyet négy esetben alkalmazott. Vázolja a K.-féle ollónak a működését, amely egyik esetében sem volt egyszerű ollószerü nyitás és zárás, hanem a pronatió és supinatió irányában is kitérő. A műtét után eltelt többévvel sikerült 3 ilyen operált állapotáról saját vizsgálata utján meggyőződést szereznie. Ennek a vizsgálatnak az eredménye, hogy a Krukenberg-csonl tökéletesebb fogómü, mint akármelyik alkar-prothesós* Vázolja azután azokat a tö­rekvéseket, melydckel a Krukenberg-féle csonkra megfelelő moz­gatható kozmetikai prothesist iparkodtak szerkeszteni. A tö­rekvések ezideig hiábavalók, mert a függesztő készülék szilár­dan meg nem támasztható ezen a csonkán. Ezután vázolja a há­ború alatt az ő tervei szerint készült egyszerű mozgóágu és csa­varos markoló készülékeket, amelyek azóta mindenfelé elterjedtek. Szerkezetük egyszerű, s a merev kéztő és kézujj Ízületei sé­rültek munkaképességét visszadja. 26. / Teljes nyelőcső-alkotás végső eredménye. (Magy Seb.Társ.műnk. 1923«/ Három beteg esztendőkőn át való meg­figyelésének az eredménye. 27. / A nyelőcső pótlásáról. (Orvosképzés 1924./ Kifejti a sipolyélet káros következményeit, amelyek főleg a psychére hatnak pusztitólag. Ismerteti a kísérleteket, amelyek arra irányultak, hogy a száj és fogak munkáját az emésztésnél felhasználják. Vázolja a nyelőcsőpótlás kérdésének történeti és mütéttani fejlődését, miközben minden kérdésnél kitér saját eredményeire és tapasztalataira. Ezekből kitűnik, hogy legjobb az az eljárás, amely legkevésbbé veszélyezteti a beteg életét, tehát a combinált bőrcső- és jejunum -plastica, amelyet Wull-S61

Next

/
Thumbnails
Contents