A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)
1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése
11 514 segélyegyletének alelnöke. A hétoruban a Signum laudison kívül a magyar Vöröskereszttel, a török vasfélholdtól és az olasz koronarendtől szerzett kitüntetést. Tollából 58 tudományos értekezlet és munka jelent meg, amelyekhez 83 előadás és bemutatás jegyzékét mellékeli . Első munkáját Korösy Kornéllal együtt "Felszívódás a hasüregből1* címmel hallgató korában készítette (magyar Orvosi Archívum 19o4), amely munkájának rövid kivonata a Kathematikai és Természettudományi Értesítőben és franciául az Arch* Internationales de physiologie-ban is megjelent. Kérdésül azt vetik fel, hogy a különböző anyagok felszívódása menynyiben felel meg annak, amit a fizikai felfogás alapján várhatunk. A kísérleteket nyálakon végeztük olymódon, heg** a hasüregbe kanült varrtak be s ezen keresztül a hasüreget a vizsgálandó sóoldattal megtöltötték. A folyadékot bizonyos idő múlva kibocsátva vegyi és fizikai vizsgálatnak vetették alá. Kiderült, hogy a sóoldatot osmosisnyomása és a sok diffusióállandói nem elegendők a felszívódás magyarázatára,Ugyancsak 19o4-ben átdolgozta a Franklin-Tarsulat felszólítására Schmidt bonctani kézikönyvét. 1905- ben a Dollinger klinika anyagából a hasfalak „ebeszi bántaImainak összeállítását Írja meg a klinika évkönyveinek sablonja szerint. 1906- ban az Orvosi Hetilapban "A máj-echinococcus műtétéinek végeredményei" (Ugyanez németül Deutsche Zeitschrift für Chirurgie 1909 98. füzet.) címen ir statisztikát, amelyben az echinococcusos betegek foglalkozásának, betegségük tartaménak, a műtétek közvetlen eredményének ismertetése után a klinikai tartózkodás idéjére, a műtéti halálozásra (18.18 fj), majd a betegek későbbi sorsára tér ki s a 28 beteg közül 21-re nézve ad ezirányban felvilágosítást. 511