A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)
1926. április 13., 8. rendes
- 9 -, , ' 438 julius 1-en az Erzsébet egyetemmel együtt Scipiades Pácere költözött .hogy átvegye a közben az <5 vezetésével és közreműködésével átalakított, a nagyszerűen berendezett klinikáját.amelyben az oi*vo 8 tanhallgat, ók tanítása mellett a bábat.anitáa nagy terhe is vállaira nehezedik... Scipiades tanár tollából 62 irodalmi közlés jelent meg. mig munkatársai 16 kisebb-nagyobb értekezésnek szerzői. Scipiades munkái között aránytalanul kevés a casuistikus közlés,a legtöbb jelentés összefoglalás,kiinikai értekezés.önálló kutatás ée nem egy terjedelmes monographia. Bámulatos nagy szorgalom,kitartás, munkabírás nyilatkozik meg dolgozataiban s ha ezzel nem is áll arányban mindig a levont következtetések eredménye,sót ha egyikmásik esetben dogmaként odaálli+ott tanai rövidesen meg is szűntek dogmáknak lenni,a legtöbb dolgozata értékes munka és nem egy a magyar gynaekoltfgis közlések legjavából való. Lehetetlen e referátum keretében minden egyes munkáját kritika alá vennem,de a főbb munkáiról ezőlani £o&ok; akiket, pedig a részletek érdekelnek .mellékelem Spipiadesnek 35 oldalra térjed<5 saját referátumát .melyből ha csak a dolgozatok tartalmát tekinti át valaki s a hozzáfűzött, válogatott kritikát s a szer zó megjegyzéseit, figyelem kivül hagyja,telj es képet nyerhet Spipiadesnek irodalmi működéséről. Mié" lőtt egyes nagyobb kiválóbb munkájának ismertetésére áttérnék, szabadjon általános megjegyzéseket tennem; ismétlem,végtelen szorgalom,nagy tudás nyilatkozik meg munkáiban; Írásmódja jelzőkkel és értelmezőkkel tulhalmozott.hosszú körmondatai folytán nem könynyen emészthető, nem egyszer fárasztó; magyarsága ellen sok uj,gyak ran helytelen szófaragás folytán sok kifogás tehető; a statisztika csináláe művésze,a legkülönbözőbb szempontokból úgy forgatja adatait,hogy azok más és más összeállításban más világításban jelennek meg,mintha csak megrázná a kaláidoazkopot.hogy újabb és újabb képek tűnjenek »1 ő,melyekkel támogatja következtetéseit,. Csoportokba, lehet, sorozni irodalmi munkáit : több közleményében az ophthalmoblenorrhoea neonatorum prophylaxieának kérdésével foglalkozik s a II. sz. női klinika több mint négyezer csecsemőjén szerzett tapasztalatai alapján kimutatja e célra az argentum acetocum alónyét a többi ezüst, aó fölött, E vizsgálatainak