A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)
1923. október 16., 2. rendes
47.) 212. Hoór Károly ...tanár Gero Ilona orvostanhallgató az ellene lefolytatott fegyelmi eljárás újra felvétele tárgyában benyújtott kérésére a következő előterjesztést teszi: Tekintetes Tanártestület! Gero (Grünfeld) Ilona egyetemünk Rector Magnificusához folyamodik, hogy az 1919 augusztus havában ellene, mint orvostanhallgató ellen a proletárdiktatúra alatti magatartásáért lefolytatott fegyelmi vizsgalatot, melynek eredményeként az ország összes főiskoláiból kizá^ák, vegyék revisió alá. Kérését azzal indokolja, hogy a proletárdiktatúra alatt semmi tekintetben nem tanúsított olyan magatartást, amely miatt erre a kizárásra reászol* gált és felhozza, hogy a fegyelmi eljárás rendén talán az akkori nyugtalan idők és viszonyok hatása alatt csak egyszer és csak nehány percig hallgatták ki és nem közöltek vele konkrét vádpontot, mel y ellen védekezhetett voxja. Ez az állitása nem felel meg a valóságnak, mert a vád ellene az volt, hogy igen hangos kommunista no volt és hogy az I. kerületi katona és munkástanáccsal, melynek elnöke Gortvai Lásaló a legexponáltabb kommunistáknak egyike volt, ki a kommunizmus bukásával a fővárosból azonnal megszökött, sürü érintkezést tartott fenn. Miután erre több tanú volt, Gerő (Grübfeld) Ilona ezt az érintkezést nem tagadta, dé azzal mentette, hogy ott a fiuknak dohányt szerzett. Különben pedig semmiféle újabb körülményt nem hoz fel, ami a több, mint 4 éve lefolytatott fegyelmi vizsgálatának revisióját indokolná és igy a kérés visszautasítását javaslom. A Kar hozzájárul.-48.) Kenyeres Balázs tanári ejelenti a Karnak, hogy a rendőri boncolások 60.000 korona, s a 2 assistensnek 12-12.000 korona díjazásának felemelésére lépéseket tett, a fejleményemet be fogja jelenteni a Karnak. W ---Tudomásul szolgál.-49.) 315. Tóth István tanár Hauber Ottó X.féléves orvostanhallgatónak azon kérésének elfogadását, melyben a "Sebészeti müt ét t an"c imü coilegiumnak a szillé- „attel együtt való lehallgatására kér engedélyt - nem javasolja, mert hullagyakorlatokkal foglalkozok szülészeti klinikára nem ereszthetek be, mivel úgy a tantermekben,mint a látogatásokon szülőnőkkel és gyermekagyasokkal kell foglalkozni. A Kar a kérést nem teljesiti.