A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)

1924. május 20., 9. rendes

vizsgálat megtartásának engedélyét egy év múlva megadni méltóztassék* Kérését azzal támogatja, hogy 34 éves, hogy közel 13 esztendeje foglal­kozik sebészettel, ezek közül egy évig Hültl tanár osztályára vezényelve és hogy végül az egész háborút frontszolgálatban töltötte el. Minthogy a Dékán ur 1924. április 22.-én Csongor György dr. kérvényét nyilatko­zattétel Céljából alulírottnak küldötte meg, bátor vagyok a Tanári Tes­* *■ tületnek tisztelettel ajánlani, méltóztassék Dr.Csongornak kérését min­den helyes indoka dacára megtagadni. A Tanári Testület a háború és kommu­nizmus letelte után ismételten nyomatékosan határozott oly értelemben, hogy a fennálló törvények alól kivételt semmi körülmények között nem en­ged meg, nehogy ez által további kéréseknek nyisson kaput. Minthogy ép­pen a katonaság részérói nyilatkozott meg ismételten hasonló kérés, s minthogy azoknak teljesitése a polgári orvosok részéről ismételten nyug­talanságot váltott ki, úgy vélem, maradjon meg a Tanári Testület folyamo­dó minden érdemének és rátermettségének teljes elismerése mellett is ré­gebbi határozatai mellett, mely szerint a műtői oklevél csakis két|e§zten­dei klinikai működés után állitható ki. Dr.Verebély Tibor s.k. A Kar a javaslathoz hozzájárul.-11.) A Dékán örömmel jelenti a Karnak, hogy a gége klini­ka létesítésének ügye a legjobb utón van. Tóth államtitkár ur átérezve, * * hogy az egyetemnek, de az egész országnak is szüksége van a klinikára s kezébe vette az ügyet. Azt az államtitkár ur kivihetetlennek tartja,hogy uj épületbe legyen elhelyezve. A klinika a régi épületnek megfelelő át­alakítására és egy emelettel való megtoldására vonatkozólag Horb Blortis müépitésszel már érintkezésbe is lépett, tele már egy megújított terve­zetet kért is be. A Kar örömmel veszi tudomásul a Dékán bej elentését. 'V 12.) A Dékán kérdi, hogy a magántanárokkal a közös tanul­mányi értekezletet a múltkori megállapodás szerint junlus 4.-én tartsa­­e Karunk s ha a Kar e terminus mellett megmarad, akkor este 1/2 7 órára hivja össze az ülést. A Kar hozzájárul. A Dékán a következő apró tanulmányi ügyeket terjeszti elő: 13«) Szabálytalanrféléveiknek beszámitását kérik: 3341. Kovács András. 3457. Péterfy Gyula és 3342. Bóder Béla orvostanhal

Next

/
Thumbnails
Contents