A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)
1924. május 6., 8. rendes folytatólagos
Tudjuk azt, különösen azok, kik az u*n. Károlyi forradalmat és a zsidó kommunizmust végig szenvedtük, milyen rendszeres és céltudatossággal kivánták ekkor, de már sokkal régebben is beoltani a társaságba és társadalomba azt a hitet és tudatot, hogy a keresztény egyházak, első sorban a katholikus, dogmáival, szertartásaival és egyéb intézkedéseivel népbutitók, maradiak és reactionáriusok és a tudományos haladásnak kerékkötői« Pedig ha dogmák és szertartások butitanak, akkor -is a zsidó és a socialdemökrata jár elő, mert senki sem él annyi szertartással, mint a zsidó, semmi sem annyira dogmatikus, mint a socáaldémok- ratia. < így fejlődött ki sajátszerü módon többek között az a tévhit is, hogy a keresztény egyházak,első sorban megint a katholikus, v megtiltotta az emberi hullák tudományos felhasználás boncolásuk ttján. Pedig ez,< amint ugyancsak Hyrtl kimutatja, - hazugság.- Mert igaz,hogy VIII. Bonifacius pápa 1500-ban kiadott bullája egyházi átokkal sújtja azokat,- kik emberi hullát széttagolnak, vagy csontjait kifőzik, de ez azoknak a visszaéléseknek kivánta útját vágni, mely lábra-kapott az idegenben eKiaett, vagy elhalt keresztesek holttesteinek feldarabolásával és csontjaik kifőzésével, melyeket azután hozzátartozóinak,hazaszállítottak, hogy otthon szent földben legyenek eltemethetők. A hullák tudományos felboncolását a pápák soha sem tiltották meg, ellenkezőleg az összes keresztény egyetemeknek kivétel nélkül megvolt az Írott engedélyük erre és különben is a 15. század közepéig olasz egyetemen akárhán;r pap volt az anatómia^ tanára. Megengedte volna az egyház ezt - kéri Myrtl -IPte* F ‘ , t < ——, ha a tudománynak, a tudományos haladásnak, különösen az anatómiának incarnatus ellensége lett volna? De bőven állanak egyéb concret adatok is rendelkezésemre, melyek mind kétségen kivül igazolják, hogy a keresztény egyházak sohasem akadályozták a holttestek tudományos célokra felhasználását. Midőn V. Károly császár 1556-ban Vesalius anatómiai müvét az inquisitio censurája alá terjesztette, egyben kérdés intéztetett a salamancai theologiai fakultáshoz, megengedhető-e, hogy kath. keresztény hullát boncoljon. A válasz fentartás nélkül és feltétlenül igen volt. De már 100 évvel előbb katholikus Ferdinánd uralkodása idejében meg volt adva _ ti • a saragossai orvosoknak és chirurgusOknak az engedély, hogy a kórházon