A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)

1924. április 29., 8. rendes

Tekintetes Tanártestület! Dr.Écsy László a proletár dikta­túra alatt az I.sz, nőgyógyászati klinika dijtálán gyakornokát, a Kar 1919 évi augusztus hó 12.-én tartott VIII. rendkívüli ülésében gyakor­noki állásából elmozdította és elhatározta, hogy egyetemi intézetbe többé nem léphet, miután az intézetek vezetőinek, az intézetek személy­zetének, alkalmazottainak és azoknak vallomásaiból, kik a feljelentést vállalták, megállapitást nyert, hogy Dr.Écsy László is azok közé az or­vosalkalmazottak közé tartozott, akik a proletárdiktatúra alatt oly ma­gaviseletét tanúsítottak, mely a legenyhébben szólva nem felelt meg az egyetem orvosalkalmazottai tradíciójának, nem volt összeegyeztethető a vállalt kötelességekre tett fogadalmukkal, a főnökükkel szemben köteles tisztelettel és engedelmességgel és mely őket a klinikára nem alkalmas és nem kívánatos elemeknek minősítette, kiket a klinikáról eltávolitani és az oda újból való bejutástól távoltartani, a Karnak nemcsak joga,ha­nem elodázhatatlan kötelessége is volt. Écsy László dr. a múlt évben folyamodott a V.és K. Miniszter Úrhoz, hogy a Karnak ezt a ránézve sérelmes határozatát semmisítse meg. . * Kérését egyrészt indokolja, hogy ügyében vizsgálat a Kar részéről nem folyt, másrészt azzal, hogy őt a katonai hatóságok ügyeinek több, mint két évig tartott vizsgálata után, igazoltnak minősítették. Miután az az állitása, hogy az ő ügye annak idején nem ké­pezte vizsgálat tárgyát, nem fedi a valóságot, mint újabb körülmény csupán az jöhetne számba, hogy őt időközben a katonai hatóságok igazol­­_ < ták. A katonai igazoló, fegyelmi, vagy bármely néven nevezendő katonai bizottságokkal szemben táplált tiszteletennk és megbecsülésünk ellenére, nem ismerhetjük el hivatottságukat annak a megítélésére, hogy valamely orvosalkalmazottnak a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartasa, viselkedése, működése és ténykedése olyan volt-e hogy elbocsátása indokolt és jogosult volt-e vagy sem és jogosult és indokolt-e a Karnak az az óva­kodási intézkedése, hogy az illető egyetemi intézetbe továbbra se kerülhes­♦­­* sen. A Kar marasztaló határozata ellenére, a katonai hatóságok Dr.Ecs Lászlót igazolták, ezt kétségtelenül legjobb belátásuk és lelkiismeretük szerint tették; ehhez az igazolási verdiktumhoz szavunk nincs. Ez azonban

Next

/
Thumbnails
Contents