A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)
1924. március 11., 7. rendes
V 1 I -hogy ezen segíteni ne ez összegből kíséreljük1 meg, hanem a korona romlásának arányában a Gazdasági Hivatalt 1 kérjünk többet erre a e Krompecher Ödön tanárnak jólesett hallani, hogy a klinikák egy része a theoretikus intézetek javára hajlandó lenne lemondani a rá juk eső jutalékról; Azt tartja, hogy a rendkívül drága folyóiratok meg rendelését, járatását, valamiképpen rendezni kellene, bogy azok csak egy helyre járjanak s ;gy bizottsággal kellene megvizsgálni ezt a kérdést és egy rendszert megállapítani, hogy melyik intéz thez mi járjon és ez közölt-'tnék az összes intézetek igazgatóival. .......á Lajos ti ár szomorúan konstatálja, hogy amióta a %ari könyvtárt ő kezeli, még ennek céljaira nem kapott nagyobb összeget úgy, hogy csak kéregetéssel tudja fejleszteni a könyvtárat•, Lieg kell békülnünk azzal, hogy drága folyóiratokat, könyveket sok példányban nem tarthatunk. Felhozza, hogy amennyiben az asztalos műhely helyére az orvostanhallgatók segélyegylete átmehetne, úgy ott lehetne a kari könyvtárt elhelyezni, melynek kezelésével egy bibliográfiával is foglalkozó orvos bízatnék meg* A maga részéről szívesen beleegyezik abba, hogy a törvényszéki orvostani intézet a nagyobb intézetek közé soroltassák. 5ársony János tanár kérdi, heg:- nem lehetne—e,hogy az orvostanhallgatóktól a kari könyvtár céljaira a Dékán nagyobb összeget szedjen, amelyből évente millió korona befolyna.t h. Dékán szerint ez csak az Sgyete i Tanács határozata alapján volna lehetséges. A kar elfogadja I:ékám tanárnak a 43,150.000 K. szétosztására vonatkozó tervezetét; Kenyeres tanár intézetét a nagy intézetek közé beveszi s ezenkívül elhatározza, hogy felír a Tanácshoz proponálva azt, hogy a kari könyvtár számára a quaestura a beiratkozásoknál az orvostanhallgatóktól 1-2.000 korona dijat szedjen.- 49«) Kék am Lajos tanár jelenti, hogy a párisi urológiai tanszék jelenlegi és volt igazgatójától több tudományos munka küldése volt xcilatasba helyezve, a munkák közül 3 ládával már érkezett is. ő a kül— —1—r