A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)

1923. december 11., 4. rendes

o o \S"~ «N ■ ) !<■ " i‘'\ \ A Dékán e leirathoz kapcsolva megjegyzi, hogy az egyete­mi tanárok ki vannak véve azon állami tisztviselők közül, akikre a bejelentés kötelező, de különben is azt hiszi, hogy nincsenek az egye­temi tanárok között olyanok| akiknek összeférhetlen mellékfoglalkozá­suk lehne.­Bársony János tanár azt proponálja, hogy a Tanácsnál való bejelentést szorgalmazni kell. Tavalyi rectorsága idején érkezett le egy miniszteri rendelet, hogy a tanárok a főfoglalkozásukon kivül be­töltött állásaikat jelentsék be. Érkezett is be több bejelentés,ame­lyet ő a minisztériumba felküldött, de azt látja, hogy a bejelentés terén sokan nem jártak el teljes őszinteséggel s lehetséges, hogy a tanároknak olyan mellékállásaik vannak, melyek olyan elfoglaltsággal járnak, hogy őket hivatásuktól elvonja. Azt mégsem tartja megengedhe­tőnek, hogy egy egyetemi tanár J>Q~4Q részvénytársaságban legyen benne s ezekről legalább a rectornak okvetlenül tudomással kell birnia.­Grósz Emil tanár helyesli Bársony tanár felfogását s cél­szerűnek tartaná ez intézkedést a tanszéki segédszemélyzetre is kiter­jeszteni, mert pl. most, amikor kilátás van arra, hogy a személyzet élelmezési kedvezményben fog részesülni , tudni kellene azt, hogy e ked­vezményt kinek adja meg a tanár, nehogy olj'an kapja, aki mellékfoglal­kozása mellett nincs reá-utalva. Ajánlja, hogy a személyzet mellék­­foglalkozása a Dékánnak jelentessék be.­Kétly László báró tanár szerint a tanszéki segédszemély­zetre vonatkozólag szükségesnek látja e kérdés tisztázását, ő dijas ellátásban lévő alkalmazottainak nem engedi meg egyetemen kivüli állá­sok betöltését, de ha dijtalan alkalmazott,nehéz megélhetési viszonya­it azzal enyhiti, hogy más helyen is vállal állást és ez elfoglaltsá­gának olyan időben tehet eleget, amely az egy étereiéi munkásságát nem za­varja, pl. déli 12 -erátpl délután 2 óráig, ő. ezt megengedhetőnek tart­ja.­Bársony János tanár véleménye e kérdésről az, hogy ebben a nehéz megélhetési időben ne görditsünk akadályt a személyzet olyan mellékfoglalkozásának, amely őket egyetemi munkájuktól nem vonja el.­­iermeszetes, hogy a dijtalan alkalmazottaknak a fenntartásához szűk— , kell segesebb valamely jövedelem utánanézni, de azt hiszi, hogy ennek a kér­désnek az elbirálását jobb volna az intézet főnökére bizni, legyen ez

Next

/
Thumbnails
Contents