A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1923-1924 (HU-SEKL 1.a 50.)

1923. december 4., 1. rendkívüli

i' K u Gyula s.k., Dr. Havas Gyula s.k. * kenyeres Balázs tenár azért szálai fel, nehogy mél­tánytalanság történjék egy derék, szerény és tehetséges emberrel szemben, * auj.e^t maga, is nehéz anyagi viszony : özött él.­Mólyen megbotránykozik azon, hogy ugyanaz a Bakody, aki Fabinyi tisztázás sa kérdésében a miniszterhez benyújtott kérésbaláirta, most Fabinyi ma­gántanári kérésének elintézése elé gáncsot akar vetni, és karunk egyik tag jenéi áskálódik Fabinyi ellen, Ha ilyen magatartás után most kerülne ez « az ur a magántanári elbírálás alá, o ezen tányért a mellett kardoskodna, 1 hogy utasitttassék vissza a kérásc-Buday Kálmán tanár osztja Kenyeres B.tanárnak Bakody x magatartására vonatkozó megütközését annál is inkább, mert Bakodé magánba nár egy pár hónap előtt Fabinyi Rudolf dr.-ról épolyan elismerőleg nyi­latkozott előtte, mint Oláh Gusztáv igazgató.­Ezek után xxétly László báré visszavonja halasztási in hitványát.­Elnök tisztázva látja az ügyet, felkéri Moravceik E. Emil tanárt, hogy tegye meg előterjesztését. Horavczik E. Emil tanár előtérj észtiDr.Fabinyi Rudolf magántanári kérelméről elsőfokon véleményes jelentését:(lásd mellékl.) A Dékán titkos szavazás alá bocsátván a vélemény el­fogadását, beérkezik 27 szavazat, amelyből 13 "igen", 9 "nem", ezek alap­ján a Kar Fabinyi Rudolf dr.-t széböbbsé gél a további magántanári cselekmé­nyek elé bocsátja és tudományos dol­gozatainak. bírálatára koravcsil: Emil ás Schaffer Károly tanárokat kéri főj lf.) .rn'CL's -m.i- tanar előterjeszti elsőfokon véleményes jelentését Dr.Wáldmanxi Iván magántanári kérelméről: (lásd mellékletet.)­A D kan titkés szavazás alá bocsátván a vélemény elfő! gadasat, beérkezik 27 szavazat, amelyből 16 "nem", 11 "igen" ezek alapján a Kar áuldmann István dr.-ibagántaná-A5^

Next

/
Thumbnails
Contents