A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1922-1923 (HU-SEKL 1.a 49.)
1923. június 19., 10. rendes
rí Q ° \ o ' sége mindannak, aki látja és tisztában van azzal, az elkeseredéssel, mely a fiatal magyar orvosok közöttkétségtelenül meg van, mikor látják, hogy egyes klinikákon és intézetekben a fizetéses és legfontosabb állásokban oly számban vannak a zsidó alkalmazottak, mely a népesedés arányszámát jelentékenyen túlhaladja, amit sok mindennel lehet magyarázni,csak azzal nem, hogy a magyar fiatalság között nem akadna elegendő épen annyira alkalmas egyén, mint a zsidó. Erre az elkeseredésre, melyről nem csupán nekem, hanem a Kar több tagjának biztos tudomása van, felhivom a Kar figyelmét és az alkalmazottak arányszámát mutatom be azzal a hozzáadással, “ ’ ■* hogy a viszonyok a tavalyihoz viszonyítottam ezúttal újból a zsidók elő* n^ére látszanak megváltozottnak. líem szenved kétséget, hogy az összehasonlítás a tavalyival nem feltétlenül megbizható, mert tavaly kevesebb volt azuj megválasztások és meghosszabbítások száma, mint az idén, - de azéri tavaly ezek között 11.78 l - az idén meg 12.73 1* a zsidó fajbeli.Elosztásuk az egyes klinikákon és intézetekben a következő: Gyermekgyógyászati klinika............................................................................40.91 % I.sz. belklinika..................................... 34.37 % III.s-z.belklinika. .................................................................,..................}0,J>0 % Bacteriologia.......................................................................................................33.33 % Röntgen intézet...................................................................................................25.00 % IV. sz. belklinika......... Urológiai klinika........... Fülészeti klinika........... Közegészségtani intézet Élettani intézet............. I.sz. szemklinika.......... Bőrgyógyászati klinika. . Stomatologiai klinika.. 22.22.% 20.00 % 16.66 % 14.28.?$ 11.76 % 11.11 % 10.00 % 10.00 Az 5 ?$-on alul maradt II.sz. sebészeti klinika...; II.sz. nőgyógyászati klinika Zsidó alkalmazott nem került meghosszabbításra,illetőleg megválasztásra a következő klinikákon és intézetekben. II.sz.belklinika, I.sz.sebészeti klinika, II.sz.szemészeti klinika, az I.sz. nőiklinika, az elmekórtani klinika, I-II. sz. anatomiai,i~ii sz.-18' -