A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1922-1923 (HU-SEKL 1.a 49.)
1923. március 13., 7. rendes
/ i) -iO 0 kas tanár'ur az élettani szigorlatok után 170,960 koronát, Hári tanár pedig 85840 koronát kapott* Amint a fenti adatokból kétségtelenül meg - állapítható Kenyeres Balázs ny.r.tanár dékán elődöm, három évig tartó dákánsága alatt az élettani szigorlatoknak egy harmadát juttatta s helyettes vizsgálónak Hári tanárnak. Minthogy ezen dékáni intézkedés ellen sem Farkas tanár, sem a Kar egyetlen szót sem emelt ' természet szerű következménye lett ennek az, hogy mindenben igyekeztem Dékán elődöm intencióihoz tartani magam s ezért az élettani szigorlatokat a f. tanévben ugyanolyan arányban osztottam be Farkas és Hári tanár urakhoz,mint amilyen arányban azt három- éven át dékán elődöm tette*Az élettani szigorlatoknál helyettes vizsgáló igénybevétele kényszerű és nélkülözhetetlen szükség.- A hallgatók nagy száma mi att olyan sokan jelentkeznek első szigorlatra,,hogy' a szigorlatokat a szigorlati szabályzatban előirt időben egy tanárnak megtartani lehetetlenség. Az a szomorú tapasztalat, amit a hallgatóságnak a szigorlatokról való elmaradásában észlelhetünk s a mit ma már sajnos szinte matematikai pontossággal megállapíthatunk , tette és teszi lehetővé,azt, hogy az élettani szigorlatokat két tímár megtarthassa, mert mi volna akkor, ha Farkas tanár úrhoz naponta átlag kitűzött 25-30, sőt 32 szigorló megjelenne.? Ez 25-3O félórai szigorletoztatást jelentene naponta, Ezt hetekig végig csinálni, azt hiszem meghaladja az emberi teljesíthető képességet, de erkölcsi lehetetlenség naponta 30 szigorlónál többet egy tanárhoz kitűzni, mer$; a 30 szigorlat megtartása napi 15-16 órát venne igénybe, ha a szigorlók a szigorlaton megjelennének. Az elmúlt'ülésen történt felszólalás következtében a most március'hónapban megtartott szi gorlatok alkalmával Hári tanár úrhoz szigorlatot nem tűztem ki, jóllehet a szigorlóknak egy része'kifejezetten kérte Hári tanár -orat s abban a tanártestület gyakorlaténak megfelelő - hitben élt, hogy az ismétlő szigorlat ugyanannál a tanarna}. teendő le, akinél az eredti szigorlat nem sikerült*— < A fentiek előrebocsátása után, a jövőben követendő magatartásomat illetőleg tisztelettel gérem a Tek.Tanári Testület bölcs utmutátását és határozatát Bársony János tanár mindig ellen£volt annak, hogy a hallgatóság megkérdeztessék afelől, hogy szigorlat melyik,tanárhoz ó-