A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1922. március 14., 7. rendes

Tekintetes Tanártestület ! Katona László,jelenleg állítólag a prágai egyetem orvostan­hallgatója, kit karunk még 1919 december havában a kommunizmus alatti szereplése miatt.l'agyarország összes főiskoláiból kizárásra Ítélt , keltezés nélkül folyamodványt nyújtott be a budapesti Pázmány Péter tudomány egyetem tanácsához,nelyben kéri,hogy az egyetemről történt kitiltását helyezzék hatályon kívül.­Folyamodvanyában előadj a,hogy kihallgatása alkalmával két vádpontról volt szó,az egyik,hogy a proletárdiktatúra alatt koramunia­­tikus agitátor volt a fronton is,a másik,hogy a destructiv irányú Galli lei körnek volt tagj sulii után akkor a vádak íegerőtleni tésére szolgáló okmányszerü bizonyítékait nem hozhatta magával,most mutatja be bizonyítékait annak igazolására,hogy a kitiltását okozta két vád­pont teljesen alaptalan.- Elmondja,hogy a gymnasium 8-ik osztályának elvégzé. e közben súlyos betegség lepte meg,úgy,hogy az iskolaév má­sodik felében 4 hónapot a betegágyban töltött Dr.Korányi Sándor pro­fessor ur kiválóan gondos kezelése alatt.Ennek a betegségiek az lett a következménye,hogy Dr.Korányi professor urnák sajátkezüleg irt és aláirt bizonyitványa alapján katonai szolgálatra alkalmatlannak ta­lálták,a mifct azt a csatolt népfelkelési igazolványi lap bizonyítja Ezzel a bizonyítékkal mindenesetre ad absurdum van vezetve az az el lene emelt vád,hogy a fronton mint katonai kóraműnisticus agitátor működött.Nem lévén katona semmi féle fronton nem volt és igy valóba-' csak légből kapott vád állíthatja róla ezt a valótlanságot.­A másik vádra vonatkozólag,hogy a Gallilei kör tagja vol nem tagadja,hogy az 1919 év elején,anélkül,hogy ismerte volna ennek a körnek destructiv tendenciáját ezen kör tagjainak sorába belépett

Next

/
Thumbnails
Contents