A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)
1922. március 14., 7. rendes
nál hallgatott collég túrnának elfogadását. Kérésének teljesít sH javaslom,, v ' Á Kar a Dékán javaslati érteim 'ben határos. 17. / 3085. 1/iechl i B_la a beldiagnost ikát heti három órában 'hallgatta, ennek elfogadását kéri. Tekintettél arra', hogy a szabályzat a diagnost ikát heti három órában Írja elő, k'rése teljes ithetö, Elfogadtat ik, 18. / 3138. Ouszter_Ibert a katonai szolgálatot teljesített hallgatókat megillető félévi tanulmányi kedvezményt kór. Folyamodónak a kedvezményre formaii g nincs'joga, mert 1913. aúgüsztis 1- n tett érettségi s szeptemberben már beiratkozott az egyetemre, ellenben'középiskolai tanulmányait katonai szolgálata miatt k’nytelen volt abbahagyni s igy közvetve egyetemi tanulmányai megkezdés *ben is hosszantartó katonai szolgálata meggátolta,- E reim nek a V.K. llinisterhez való pártoló felterjeszt 's 't javaslom.-' 3350. Osezsnok G'za szint n hasonló kedvezm'nyt kér, hasonló indokolással. Folyamodó hadifogságba esett, de az érettségit csak 1920. november 19.-'n tette le. K re lm hek szintén pártoló felterjesztését javaslom , hasonló képen.-3081. Tiborc Ernő o.h. kérvényét is hasonló okokból 3220, Tersen Vincze szint n a katonai szolgálatot teljesítő hallgatóknak járó kedvezményt k'ri. Folyamodó mielőt az orvostudományi karra jött volna bölcs éz hallgató volt. Ottani tanulmányait áléit ólag rokkantsága miatt volt kénytelen abbahagyni. Minthogy a V.K. minister rendelete tiltja más pályáról át jövőknek a k'rt kedvezm nyben való r'szeSitést, karunk a kérelmet nem teljesítheti, azonban m"Itényosságból javaslom3 hogy k reime elbírálás bégett a V.K. Minister úrhoz terjesztess k fel.Kar a D-kán javaslatai értelmében ' ’ határoz. 19./ 3403. Kutsa_nna és 3404. Otangha Elem_r_sulyos családi és anyagi helyzetükre való tekintettel ann,k megengedés t kérik, hogy a II. orvosi szigorlatot már május 15.-én tehessék le, hogy juniußban a