A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1922. február 14., 6. rendes folytatólagos

- 353. legi nehéz megélhetési körülményekkel indokolja. Bár folyamodó in­dokai figyelembevételt igényelnének, mégia arra való tekintettel,hogy ha nem katonáknak is megengedné a Tanári Testület azt, hogy a máso­­di~k szigorlatot utolsó félévük alatt tehessék le, akkor az utolsó fél­én tanulmányi szempontból mondhatni teljesen kárba veszeüne, mert az utolsó félévet hallgató a szigorlatra valá készüléssel és a szigorla­tozással volnának elfoglalva s igy az előadásokat vagy egyáltalán nem vagy csak részben is hézagosán látogatnák, miért is a kérelem elutasí­tását j avaslom.­Elutas itt atik. 41. 3056. Mojzes Lajos, aki az I. orvosi szigorlaton 3 tárgyból nem felelt meg, ar a kér engedélyt, hogy fizikai szigor­latának elégtelen érdemjegye •elégségessé jav ittassék ki, mert annak idején Tangl tanár megígérte neki, hogy kétes feleltét mérlegelés tárgyává teszi s esetleg elégséges érdemjegyet ad. Tekintve, hogy fo­lyamodó megbukott a szigorlat másik két tárgyából, a harmadikon még meg sem jelent, igy semmi jogcíme nem lehet orra, hogy vele szemben elnézés és kedvezés gyakoroltassák, még abban az esetben sem, ha i­­lyen valóban .is kilátásba helyeztetett volna, azért kérelmének eluta­sítását javas lom. , ^ Elüt as itt at ik. 42./ 3020. Róth Zsigmond o.h. beje Inti, hogy leckeköny­véből egy lapot azért, mert oda felesleges és helytelen beiratkozási adatokat is jegyzett be, kitépte. Minthogy folyamodó állítása komoly és helytálló érvekkel meg nem támadható s minthogy az index alapos átvizsgálása alkalmával semmi oly körülményt felfedezni nem leheteti, mely folyamodó indexének önkényes megcsonkítását súlyos beszámítás alá vonná, azért javaslom, folyamodó megdorgálása mellett az index­csonkitás tényének hivatalos tudomás vstelet. -Tudomásul vétet-ik. 43. f 2994, Brinich János a habáru alatt Jjíatonai szolgála­tot -teljes itett hallgatóknak nyújtott félévi tanulmányi kedvezmény igénybevételéért folyamodik.- Minthogy folyamodó a g imnás iumi érett­ség i bizonyítványt 1919 szeptember havában szerezte meg s egyetemi tanulmányait röktön 1919 szeptember havában meg is kezdte, a kért ked-

Next

/
Thumbnails
Contents