A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1921. november 15., 3. rendes

'T’5 f m Napirend előtt a Dékán megható szavakban emlékezik meg a budaörsi testvérharczokban elesett hősöktől, akik között az orvosi fa­cultas négy hallgatóját siratja. Valamennyien tagjai voltak a Csaba baj­társi szövetségnek, melynék tagjait a szilárd 'keresztény szellem és érés GU-' hazafias érzés tartja vaskapocsként össze.- az a közszellem és <ny ugat ma­gyarországi vértanú halált hált hősök példája tette a mi ifjúinkat is hő­sökké ez egyenlőt len harczban, amelyben csekély számukat és hiányos fel­szerelésüket, sőt a kellő vezetés hiányát is lelkesedésükkel és önfelál­dozó hazaszeretetükkel pótolták. Ez avatta őket hősökké, a nemzet és az prszág vértanúivá. Megérdemlik, hogy emlékük jegyzőkönyvileg őriztessék meg és hogy a kar felállással fejezze ki tiszteletét emlékük iránt. /h kar tagjai némán felállónak ./ • hallgatóinknak és a nnmJ^i elesett hősöknek, mint a haza és a nemzet vértanúinak eml^k-Jt mindenkor tisztelettel fogják megőrizni.­Örömmel jelenti a-dékán, hogy a V.K. miniszter ur Sza­bó József magántanár urat a stomatolóa iái tanszékre nu ,r .tanárrá kinevez te, amivel a kar egy régi óhajtása teljesült. Üdvözli a kar nevében za­bó tanár urat, aki már eddigi bizonytalan helyzetében is megmutatta ,hogt a tudomány előbbrev itelének és az oktatásnak érdekében tehetségét,szór­­galmát és erélyét eredményesen tudja felhasználni és a kar azon óhajtá­sának ad ez alkalommal Örvendetes kifejezést, hogy az Isten továbbra is adjon erőt és egészséget a" tanár urnák áldásos működése folytatására.­'Szabó 'József köszönetét mond a kar nevében a dékán ur által hozzáintézett üdvözletért és ünnepélyes fogadalmat tesz, hogy a be­léje helyezett várakozásnak és bizalomnak minden erejével igyekezni fog megfelelni és ez ősi egyetem ősi hagyományait és szellemét mindenkor t is teletben fogja tartani. l/ámossy Zoltán kér szót még a napirend. előtt a követ­kező közlésért: Tekintetes Tanár Testület! Az engem ért mélységes bánat és veszteség alkalmával a Tekintetes Kar irántam való rés zvét ét meg indí­tó módon fejezte ki és azt jegyzőkönyvi kivonatban a Dékán ur megható szavakban hozta tudomásomra. Bármilyen nagynak és pótolhatatlannak érzem is veszteségemet, a Tekinteies Kar ez őszinte részvété felemel, mert 114- 1 -

Next

/
Thumbnails
Contents