A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1921. június 27., 8. rendkívüli
o J 4 O ~BGú . megígérte neki, hogy nem fogják kinevezni, de azért mégis kinevezték és amikor azután a kinevezésnek hatalytalanitasat kerte, azt a nepbiztossag azzal utasította vissza, hogy nem fogják magukat blamálni, hogy ma kineveznek valakit, holnap meg visszaszivjak a kinevezést.- Miután egyidőben neveztek ki,- mondja tovább Pólya ^enő dr. a minister úrhoz intézett félek bezósében - Tóth Istvánnal, Ho1zwarth-thal, Winternitz-zel és Török Lajossal, a szemrehányás épen olyan joggal érhetné ezt a négy urat, akiknek a kar egyáltalában semmi szemrehányást nem csinált, mint őt,ki már egy éve járja a kar jóvoltából a kálváriát.- Ismételjük, hogy Tóth István tanárt, a kar hívta meg egyhangúlag már előbb a tanszékre, a karnak, szabályszerű, rendes legalis meghivásaktái a közben népbiztossággá átvedlett, közoktatásügyi minisztériumhoz régen fel voltak terjesztve és Tóth István tanár vette bizonyára legkelletlenebbül, hogy legalis ügyét a nópbiztosság intézte el, és sem Holzwarth, sem Wintemitz senkinek helyét el nem foglalta, egyikük sem jutott olyan módon állásához, hogy annak jogszerű kópvise' lőjét dobta ki a szovjet; ezek az ügyek tehát épen nem azonosak.- Török Lajos dr. ügyével is foglalkozott a bizottság. Nem akarunk Török Lajo8 dr. mellett védőbeszédet mondani, de az ő viselkedése mégis csak más volt mint Pólya dr*ó. Török állandóan felmentését kérte, a fogadalmat vonakodott letenni és nem is tette le, ezt Írásban jelentette és felmentését sürgette, mig végre folyamodásának elintézéséig halasztást kapott a fogadalom letételére. Pólya ^enő dr. ma azt mondja, hogy felmentését azórt nem kérte Írásban, mert nem hivatkozhatott Török Lajos módjára korára és betegeskedésére, mert akkor valószínűleg sebészi osztályáról is kitettók volna. Töröknek nem volt osztálya, de nincs is szükség reá, mert a bőrgyógyász ambulantiából is megél.- Hogy Pólya Jenő dr. szóban ismételtek kérte állítólag, hogy ne bízzák meg Kuzraik tanár tanszékének ellátásával, majd, hogy ne nevezzék ki a Kuzmik tanszékre és a mikor kinevezték meg azt kérte, hogy ezt a kinevezést vonják vissza, azt a bizottáág nem fogadhatja el, mert hiszen ő mást nem mondhat, ha ezek ellen a vádak ellen védekezni akar, állításokat, vagy tagadásokat minden bizonyíték nélkül csak nem lehet döntőnek elfogadni, főleg akkor nem na azok sok minden egyebb tényékké! és az illetőnek egyébb működésével, 20.