A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1921. június 27., 8. rendkívüli

u saira kizárólag polgári orvosokat neveztek ki és csupán egy katonaorvost a sebész főorvosi állásra és ez dr. Pfann József őrnagy-orvos volt, az I. sz. kato -akérház sebész osztályának f5orvosa.Pfann József dr. ugyan azt all it ja -rost, hogy ez a kinevezés őt nagyon meglepte, Madzsamak ál­lítólag meg is mondotta, hogy az állásra nem reflektál és a XVI. sz. helyőrségi kórházban ennek ellenére mindjárt másnap, hagy talán még a kinevezés napján történt megjelenését azzal magyarázza, hogy őt Padssar József főcsoportvezető azzal bízta meg, hogy htt tájékozódjék az ott tervbe vett osztályok felállításának lehetőségéiről és erífől meg őt tá­jékoztassa. Hogy ebből a tájékoztat'mbél nem lett semmi, az nem Pfann József dr-on, hanem a gerinces kórházparancsnokon múlott, a ki Pfann József dr-nak értésére adta, hogy felső parancs nélkül meg sem mutatja senkinek a kórházat.- Ezt Reich Oszkár dr. alezredes orvos velem is kö­zölte szóbelileg,azért.eltekintettünk jegyzőkönyv felvételétől, Vagy irá beli nyilatkozat bekérésétől, annál inkább, mert Pfann József dr. feleb­be zésében ugyanig? mondja el a történetnek ezt a részét,- hozzáfűzvén, hogy e*t örvendetessen vette tudomásul.- Itt megemlíti Pfann József dr. még azt, hogy ő Schafranek János dr. előtt, kit ugyancsak a XVI sz. hel; őrségi kórházba neveztek ki és dr. Bódé alezredes orvos előtt, ki kül­döttéé jileg járt a népbiztosságnál a katonaorvosoknak teljes mellőzteté ellen demonstrálván, szintén ki jelentette, hogy az állásra nem reflects Elhisszük, hogy ezek előtt igy nyilatkozott, sőt elhisszük amit állít, hogy nem szívesen hagyta volna oda sebészi osztályát az I. sz. katona­­kórházban, ez azonban semmit sem Változtat azon a tényen, hogy Pfann Ja zsef dr. volt az egyedüli katonaorvos, a kit kineveztek oda, a hómét a katonaorvosokat ki akarták szorítani, es hogy eper őt bizta meg -.ad­­zaar azzal, hogy az osztályok miicent való elhelyezeserol tajekozo^go.-, ; a minek ő eleget is tett volna, ha a kórház parancsnoka ezt meg nem akadályozza. Tény továbbá az, hogy arról sem volt semmiféle tudomása a katonaorvosi egészségügyi osztálynak es hogy oto meg UuQj.ag sei-'* jej­tett Pfann József dr. semmit a megtörtént kinevezéséről. Az I. sz, katonakérház parancsnoka a vörös uralom alatt a kórház orvosait gyűlésre hívta össze, a gyűlést megnyitotta és előac 3.

Next

/
Thumbnails
Contents