A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1921. április 12., 8. rendes
T j á#» bizottságnak a v.K. minister úrral az élettani tanszék ügyében folytatott tárgyalásról. A Minister kifejtette a nehézségeket a mik ez ügyben előtte állanak, de maga a kar óhajtása szerint kívánván megoldani a kérdést, örvendett, hogy e tekintetben a kar egyhangú kívánságára támaszkodhatik. A kihallgatáson azonban e mellett nagy fontosságú dolgok kerültek száóba. A Minister kifejtette a jelenlevő kari tagoknak, hogy az egyetmi költségvetést, a mi tárcája egész budgetjének 40%-át teszi ki, noha régebben az annak csak 8%-a volt, a költségi tárgyalások alkalmával bár minden áron akarta, aligha tudja megvédelmezni. Reámutatott arra, hogy bizonyos takarékosság i intézkedésekre okvet lenül szükség lesz, hacsak azt nem akarjuk, hogy az egyetem és különösen annak legköltségesebb klinikai intézetei d vissza ne fejlesztessenek. Felhívja a figyelmet a költségvetés oly tételeire, a melyeket bár védelmezett, de meggyőződéssel védeni még sem tud. Fagy egyenetlendégek vannak a régebbi és a mostani ápolási napok között, a mit kétségtelenül az egyetemi intézetekben és klinikákon meg-engedett nagy számú ingyenes vagy alig megtérített étkezés teszen ki. A betegek ellátását feltétlenül védeni tudja, ez utóbbit azonban nem és azok beszüntetésének gondolatával kénytelen foglalkozni. Az is visszás, hogy egyes klinikákon 10-14 betegre, máshol pedig 3—4 betegre esik egy-egy ápoló. Ezek tekintetében szigorú rév is iára kérte a jelenlevőket. A klinikai bizotfság ü* ' r lése elmaradván, evvelaz üzenettel még nem foglalkozhatott-,NM&ésn. téfö'a: tepo-ttr ytgyan > __> hogak-aíat;, a Klinikai bizottság elnökét le lhívják a költségvetési tárgyalásokra, ez azonban nem történt meg. Csupán hallottuk, hogy 38 millió reductió történt. Kéri a Kart és a klinikai bizottságot, hogy e fontos kérdésekkel foglalkozzék.Bársony ^ános: Már odafent is megdöbbenéssel hallotta a minister fejtegetéseit, amikből az derül ki, hogy nem eleg erős a pénzügyminis tér embereivel szemben a kari kulturális érdekek megvédelmezéséré. Fel kell őt világosítani, hogy az orvosi klinikák jelenlegi helyzete és üzeme az országnak n&fy nemcsak közoktatásügyi, hanem közegészségügyi szükséglete is és ha ezen tárca keret eben visz-K f\- 12 -