A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1920. október 12., 1. rendes
• ';>r. 14. Határozataiéi 1 en,hogy as első évre nőhallgatókat ie felvesznek, tiltakozzék a kar ás jelentse ki.hogy ezen nőhallgatókat a budapesti orvosi kar jövőre nem fogadja be másodéveseknek. NÉKÁM LAJÜ3 megtoldja az előtte szóló által tel panaszoltakat még avval is,hogy tudoraáez sa szerint a kolozsvári és pozsonyi egyetemfegy évre egyeneen az állam pénzén 300 hallgatót számára állít tel internátust: rnig mi a legnagyobb erőlködéé és kunyorálás daczára sem tudunk nyújtani semmit nyomorgó hallgatóinknak.- A Mensa ^edica tengődik.a medicus otthon csekély átalakítási építkezéséhez pedig hozzá sem lehet fogni,noha a ház és bútorok is meg vannak hozzá. GRÓSZ EMIL egy véleményen var. Bársony Jánossal a mi karunk sérelmét illeti.de azt szeretné,ha arra nem megtorlás lenne a válasz.-Szerinte rokonszenvesebb eljárás volna, ha a kar megkéri a dékánt, hogyfépjen azonnal érintkezésbe a pozsonyi és kolozsvári dékánokkal.tisztázza velük ezen ea mienkkel ellenkező rendelkezésük keletkezését és igyekezzék velük együtt a karok közötti nem kívánatos ellentéteket elintézni. A dolog annál furcsább,mert hiszen az 6 elsőéveseik nálunk hallgatnak és igy végeredményben a tőlünk kizárt, de az általuk felvett nőhallgatók mégis ami tanterrneinkoen ülnek és foglalják el a helyet a fiuk elől. BÁRSONY JÁNOS : Nemcsak a nőmül gatók^t, de mindazokat felveszik, akiket mi visszautasítunk. így a mi karunk visszautasításában nincs is semmi komolyság. Felháborodása ellenére sem bánja azonban,ha a Dékán megpróbálja az ügyet a testvér karnál simán elintézi s Így indítványát visszavonva csatlakozik Grósz Emil indítványához. A kar felkéri a Dékánt, ho£j az elsőéves nőnallgatók felvé Í.0 / teli ügyében felmerült ellenté