A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1921. január 26., 5. rendkívüli

6./ Tellyesniczky tanár beadványt intés a karhoz, melynek tárgyát szóbelileg is előadja: A pozsonyi és kolozsvári egye­temekkel tartott közös értekezlet megáilapodásaszerint a testvér e­­gyetem elsőéves hallgatói számára a II. sz. anatómiai intézet enged­te volna át a helyet. Az Előadások megtartására vonatkozólag azon­ban döntés nem történt, sőt még most sincs az eldöntve. Ez az eset mutatja menny irejnem lehet előre határozatot hozni bizonyos dolgok­ról, hanem csakis akkor, amikor azok már aktuálisak. Jelenleg tehát ez a kérdés teljesen eldöntetlen és mégis ime az I.sz.anatómiai in­tézet hirdető tábláján a Lenhossék tanár ur sajátkezű aláírásával ellátott hirdetést láttam meg, melyszerint a pozsonyi és kolozsvári elsőéves hallgatók az anatómiai előadásokat a II. sz. anatómiai in­tézetben fogják hallgatni. Ezt a hirdetést a felszólaló mint egyál­talában semmiféle kari határozatba? sem alapulót azonnal leszedte és azt mint sérelmest a kar elé terjeszti. A pozsonyi és kolozsvári első évesek anatómiai oktat­­tását pedig nem látja másképp megoldhatónak minthogy azok legalább még e féléven át egyenlő számarányban a két anatómiai intézet rendes anatómiai előadásaira osztassanak be. Lenhossék Mihály előadja, héogy a hirdetést egyrészt Pékár Mihály pozsonyi dékántól, másrészt az orvoskati dékántól vett-25^ -vesztettek!. értesülése alapjáry, Mely szerint Tellyesniczky tanár ur maga ajánlko­zott és meg is állapodott a pozsony iakkal és kolozsváriakkalf Anató­miai olőadáeok-4arté»ára~ teLj-ea jáhi-Bzemüséggel függész4-e4-Le~ ~ki és tiltakozik az ellen, hogy hirdetését saját hirdető táblájáról bárki is onnan önhatalmúlag levegye. Bársony János sajnálattal látja, hogy ilyen aprósá­gok miatt él+eződik ki a helyzet két tanártársa között. Ez esetben nincs semmi botránykozni való, mert ez ugyanaz,mint amikor ó kiírja klinikájának szünete alkalmával,hogy most négy hétig Tóth tanár urnái vesznek föl szülőnőket. A_ Békán elmondjaja tárgyalások historicumát '.hogy a közös értekezlet után úgy tíolt, hogy Davida Leó tanár megtartja az előadásokat, atután ő lemondván, az ifjú Davida vétetett kombinát iá­ba, akinek betegeskedése szintén akadály lévén, végül Pékár dekán ur azt jelentette ki, hogy sikarült Tellyesniczky tanar ur^al megálla- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents