A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1920. december 16., 4. rendes
ába vitatkozunk itt és igyekszünk magunk között elosztani az OtíhyC összeget, ami kot Rüssél un éíMM abbanm végérvényesen; adjuk oda neki az egész listát s intézkedjék teljesen ő. így még talán az is remélhető, hogy a 12 milliónyi segély összeget 15 millióra kiegészíti, miután annyit tesznek ki az összes kívánságok.Lzek után a kar mint legjobb megoldást Korányi Sándor indítványát fogadja el és a beterjesztett kivánságokat Frederick Russel ur kezeihez % f°9Ja eljuttatni éjéjkán tanul mányügy i előterjesztései 17.' A Dékán a következő bejelentést és indítványt teszi: A Kar bizonyos nagyonis méltányos esetekben főleg háborús veszteségeket szenvedők ügyében, több rendkívüli félév beszámítását javasolta a ministernek. A minister azonban a kérelmeket elutasította. Utólag azonban valószínűleg egyéni befolyásokra és utánjárásokra a minister maga szorgalmazta több hallgató félévheszámitási kérelmének kedvező elintézését’. Dékán e kivételes eseteket látván összeszedte azon régi félévbeszámitási kérvényeket, amelvek a kar pártolása dacára a minister által elutas it~ tatattak és ezek felterjesztése kiséretében feliratot óhajt a minister úrhoz intézni, amelyben reámutatva arra, hogy az ifjúság ilynemű kéréseit mindig igazságosabban lehet idelent elintézni, mint oda fent, szabad kezet kér a kannak a háborús vesztes égek-és az azok alapján nyújtható kedvezmények 'JSt élésében, vagy is különősen a félévek beszámítása érdekében .Már az autonómia is igy kivánja, hágy az ilyen kérdések az egyetemenfa facultásban nyerjenek elintézést. Kéri a kart járuljon hozzá e lépéséhez.Jendrass ik Krnő szerint e kérdést bizottságnak kellene kiadni.- Az ifjuságota rendre erőltetni kell nem pedig r . . . w . . r , ^ t ^ • kJ t 1 » a méltányosság folytonos hangoztatásával mintegy jóváhagyni ha-I I ^ - . k _ ' f k M » • j nyageágukat.- Mert ha nem is tivomyáznak, mert nincs miből,msei hanyagok és politizál ók.- Az előadások látogatása gyér, a szigorlatok elrettentőek, ma-holnap ott leszünk ahol a jogászok, akik csak indexaláíráskor •jelennek meg az egyetemen, sőt még azt is