A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1920. november 22., 4. rendkívüli
törvényszéki elnök, egyenesen tőle kér elégtételt azért a sértő igazolási módért,amin erősen hajlott orrú fiának át kellett esnie.- Úgy 8 maga, mint adjunktusa többször beszéltek a fiatalsággal,sőt az intézetben a Dékán is megjelent és hatni igyekezett a halIgátóságra,de anynyira eredmény nélkül, .hogy épen az nap délután folytak a legnagyobb erőszakoskodások. Egy alakot tetten is ért tanársegédje, ezt fel is jelentették a dékánnál és rektornál. Szetinte fel kellene a karnak világosítani az ifjuságot,hogy a testváregyetemek ehő# évesei között sincsen 5 %-nál több zsidó hallgató és igy teljesen indokolatlan az ő antiszemita nyugtalanságuk. A Kuzmik tanár által javasolt igazoltatásokat nem tudja,hogy ki fogja végezni,- hiszen azok órákat vennének igénybe, erre külön rendőri közegefcet kellene kirendelni.- Céltalan különben az egész, mert a zavargók igenis medikusok és nem egyetemen kivül álló alakok. Párhuzamos előadásokat tartani lehetetlen.Nemcsak Havida tanár nem tud erre vállalkozni,hanem a tanterem is míinduntalan el van foglalva ás a hallgatók tanrendbeli időbeosztása teszi azt teljesen lehetetlenné. KUZMIK FAL : A fiatalság egyértelműieg áll it ja, hogy az elégedetlenség főoka az,hogy a kolozsvári és po:: zsonyi első évesek,tehát köztük sok zsidó és nőhallgató már jóval az előadás előtt megjelennek és elfoglalják az első padokat ék igy ők onnan kiszorulnak.Ezt a kérdóst nem tartja máskép megoldhatóak,mint csakis,hogy j, ■ * '• 4 * amazok számára külön előadások tartassanak. ^LENHOSSÉK MIHÁLY : Nem egészen igy van,mert hiszen az első évben a testvér egyetem se vett föl 5 %8nál több zsidót, s helyeket pedig azért nem foglalhatják el előre, mert 10 óráig az állatorvosi főiskolán physikai és chemiai előadások vannak és jó, ha l/2 ll-re,az előadás kezdetére odaérnek. Az egész hallgatóság között alig lehet látni 4-5 nőhallgatót, azok is messze a padsorokban , * v • \ , ,s szanaszét ülnek. VAMOSSY ZOLTÁN nem tartja az igazolásokat a tanterembe