A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1920. november 4., 2. rendes

nak neki ugyanilyen minős£g£en és ne árulta volna el kötelességeit gyalázatos módon.- A kötelességeken túl tette magát, ezzel jogait eljátszotta. A kar egyhangúlag elfogadván a véleményt Kftnvári Lillára nézve határozatát : hogy Magyar ország összes főiskoláiból kitil tassék , fenntartja. 43. TÓTH ISTVÁN előterjeszti az igazoló bizottság jelentését SZEDŐ MIKLÓS orvos­­tanhallgató -ügyében. SZEDŐ MIKLÓS orvostanhallgató ellen aláirt feljelentés érkezett hogy kommunista volt, hogy daczára annak,hogy első szigorlata sincs, a mentőknél mint orvos működik, hogy dr. cimet használ,úgy van beiktatva a telefon előfizetők sorában - orvosi gyakorlatot folytat, s s az Angol-Parkban is ügyeletes orvos. . A bizottság vizsgálat tárgyává tette Szedő Miklós viselt dolgait és a vádak jórészét igazolva látta: Szedő Miklós díszpéldánya a sviháknak: katona, de daczára kitűnő testalka­tának soha a fronton nem volt, itt búvik el az egész ” L világháború alatt a mentők tanyáján, ott doktor a urazzák, majd maga is vindikálja e cimet.praktizál, az Angol- park orvosa, neve mint orvosdoktornak benne van a telefon előfizetők névs rába sbb. De most megugrik, a bizottság elnökéhez intézett le­vélben tudatja, hogy miután ő már 2 féléven át nem volt beírva, s most sem vették fel.ajánlja magát, nem tartozik többé az egyetemi fenhatóság alá, ne vesztegessük drága időnként az ő vizsgálásával. Ha az egyetem fegyelmi intézkedése alól igy ki is vonta magát.ajánlja a bizottság a Tekintetes Tanártestületnek,hogy SZEDŐ MIKLÓS viselt dolgaira hívja a fel a figyelmét a tiszti főorvosi hivatalnak.esetleg a

Next

/
Thumbnails
Contents