A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)
1920. május 18., 9. rendkívüli folytatólagos
«l.f A Dékán felovassa a minister rende letét a nőhallgatók felvétele ügyében, mely szerint a minster elismeri mindazon ellenf > • f i i i i * r %» • t _ r vetések helytálló voltát, a miket az orvosi kar a nőhallgatók felvétele ellen felhozott, hivatkozva a rendkívüli v iszony okra mégis * elrendeli, hogy minazon nőhallgat ók akik a ak karhatalomnak már eddig is tagjai, a május 26.-án kezdődő EI.-ik félévre beiratkozhassanak és az előadásokat ennek megkezdődéséig már is látogathassák. Mindazonáltal azoknak, a kik a póttanfolyam I félévére is már beiratkozni sikerült, a póttanfolyam csak egy félévnek fog beszámíttatni. -Nem engedtet ik meg azonban az először iktatandó néhallgat ók felvétele, még ha megszállott területről jöttek is; nem engedtetik meg továbbá, hogy ezen pót tanfolyamban szülészetet és nőgy ógy ászát ot halIgassanak. Bársony J. reá mutat a ministeri rendelet erőszakolt voltára, mert ha elismeri azt, hogy a szülészetet nem lehet egy 6 hetes félévben megtartani, váljon hogy lejjiet azt lehetőnek .tartani, hogy a belgyógyászati, vagy b őrgy ógy ászát i ismereteket el tudják sajátítani ily rövid idő alatt. Indítványozza, hogy feliratokban fejtsük ki ennek absurditását, az ebbél származható klórokat és jelenítsük be ki, hogy ellen vetéseink fenntartása mellett hajiunk csak meg a reánk erőszakolt rendelkezés előtt. <‘c jni * •*,' A Kar Bársony János felszólalását helyesli és tudomásul veszi, hogy a Déhán már • is ily értelemben válaszolt g ministeri leiratra. .Asioál VII nássy Métának a magántanári kar egyik leg érdemesebb nestorának elhuny tát.- A Kát nevében részvét iratot intézett az elhunyt család-ilí «. MMU Szomorú tudomásul szolgál♦ 3./ A Dékánközli a Tanács határozatát a póttanfolyam végződésére bonatkoz ólaimé lyszer int az előadások a ministeri reny deletnek megfalelőleg julius 15.-ig tartandók, a vizsgák pedig jul 15- és 31.-ike közt folytatandók le; az uj egyetemi év pedig október elejével fog kezdődni. 2./"A Dékán szomorodot K. szívvel jelentig hegy- be Dr. Széd n .»TV . u a A.rendijetet tudomásul véve a kát azt ■4-Í r 1 rt cy y»i n /-» o 7* lm 11 A mlrs rt 4- A