A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)
1920. február 17., 5. rendes folytatólagos
30 -‘J53 3mil. 4/ Kolos Béla o.t^h. és 5/ To filer Sándor gyógyszerész hallgató, kik az igazolást illetőleg a hármas bizottság ismételten megidézett, az idézésre nem jelentkezett, 6/ Herzog Brnő 7/ Wellisch Kálmán o.t.h. a kihallgatás alkalmával tagadta a bolsviki magaviseleté el. ' i lén emelt vádat és mentő tanuk megnevezését helyezte kilátásba, ilyenek azonban nem jelentkeztek; 6/ Gross és 9/ Jámbor Második nevét nem tudja a bizottság. Miután lehetséges, hogy az 1-5 alattiak már az első idézésük alkalmával nem tartózkodtak a fővárosban, a 6 és 7 pont alattiak csakk akkor állithatnak mentőtanukat, ha a hallgatóság zürne a beiratkozás végett a fővárosba jön és a 8.és 9.pont alattiak második nevét nem sikerült megállapitnni és végül, miután a fenti bizottságnak ezekre az ügyikre vonatkozólag még tart a mandátuma, van szerencsém kérni, hogy az orvoskari Dékán ur értesítse a p quaesturát, hogy a felsoroltak csupán külön dékáni engedéllyel iratkozhassanak be. A kar a bizottság ezen jelentését is tudomásul veszi és felkéri a dév v kánt, hogy a nevezettek be nem iratkozhatásáról a quaesturát Sürgősen értesitse. 38. Kuzmik Pál kifejti annak czélszerütlenségét, hogy a szigorlók egy újabb keletű engedmény szerint kívánati lapokon bejelenthetik, hog.v melyik tanárnál óhajtanak vizsgázni. Indítványozza, hogy ez a tanárok igazságossá> • /•