A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)
1919. szeptember 1., 1. rendkívüli
adtam kifejezést,hogy ezzel az intézkedésével a kar időt nyervén sikerülni fog neki olyan megoldást találni, a mely őt és Verebóly tanár urat fel fogja menteni a két klinika számára szák közös épületben való együttműködés alól,egynttal sajnálatomnak adtam kifejezést a felett, hogy ezzel szemben azonban másrészt kénytelenek lesznek egy egész esztendeig még arra várakozni',hogy kényelmesen helyezkedjenek el a mi,ha a megelőző politikai viszonyok nyugalomba vonulásom ügyét nem késleltették volna,most már valószinűleg befejezett tény lenne. Hogyha tehát Krompecher -^ékán szavainak értelmezése iránt még a legkisebb kétség állott volna fenn közöttünk, úgy ez a beszélgetés,a mely felfogásom iránt többé semmi kétséget sem hagyhatott fenn a kiküldöttek előtt nekik alkalmai szolgálhatott volna arra, hogy arra figyelmeztessenek. Erre rögtön megadtam volna a választ,és kifejtettem volna a kiküldöttek előtt az okokat is, a mire az egész ügy a legsimább mederbe terelődött volna, így azonban közöltem az ügy állást tanársegédeimmel és úgyis rövid lévén az idő azonnal hozzáfogtunk a jövő tanév orvosi segédszemélyzetének kiszemeléséhez. Ma sem értem,hogyan változtathatta meg a bizottság első álláspontját és hogyan tehetett,hivatkozva hozzájárulásomra a