A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1918-1919 (HU-SEKL 1.a 44.)

1919. augusztus 8., 9. rendes

Fiinak az ülést megnyitja és a jegyző­könyv hitelesítésére Bókay János és Hoór Károly tanárokat. kéri fel azutái előterjeszti a következőket: Tekintetes Tanártestület ! Több mind fél esztendője,hogy a forra­dalmi kormány közoktatásügyi minisz­tere egyetemünk megkérdezése nélkül ki nevezve több egyetemi tanárt a legkimél­­letlenebb módon sértette meg egyetemünk . évszázados tradiczióján alapuló autono­­miját. Midőn egyetemünk ez ellen a leg­erélyesebben tiltakozott a renitens egye­temet kormánybiztos kiküldésével igyekez­ték megrendszabályozni. I Mindez azonban csak kezdete volt az egyetemet ért sérelmeknek. Amit a kor­mánybiztos kezdeményezett,azt . a komunista közoktatásügyi népbiztos,aki í - teljesen sárba taposta egyetemünk autono­. miáját oly brutalitással járt el,mely * páratlan egyetérnünk történetében,midőn többek között orvosi karunk öt illetve négy kiváló tanárát,szeretett s nagyra­­becsült kartársainkat minden indokolás I nélkül kitiltotta az egyetemtől.- Nem keresem s nem kutatom,vaj jón mindezen eljárásban a kozoktatásügyi \ minisztert illetve népbiztost és a sociá­­lista illetve kommunista kormányt tisztán politikai avagy felekezeti szempontok is ..vezérelték. De nem állhatom meg,hogy e helyről ismételten'ne adjak kifejezést meg­­ütközésemnek és megbotránkozásomnak a felett, hogy egyetemünk és karunk autonómiáját éppen , i - ( i azok tamadtak és sértettek a kik hivatva le­í

Next

/
Thumbnails
Contents