A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1918-1919 (HU-SEKL 1.a 44.)
1919. február 6., 3. rendkívüli
5. ti 3 7 hogy a Lreisz tanár birálata -bárha a végső következtetésekben Liebermann tabár bírálatával megegyezik - azzal * mégis ellentétes. Ezen az alapon azonban még nem volna helyénvaló 3-ik biráló igénybe vét ele,de van egy másik körülmény a melyet a kar megfontolás tárgyává kell hogy tegyen, ugyanis aársony‘tanár a megelőző ülésen felemlítette azt is,hogy a folyamodó 9 dolgozatát Liebermann tanárral gyütt készítette, s e miatt elő állhatna az elfognltság gyanúja. Erre való tekintettel - bárha a formák sérelmével is jár - a kar kiküldhetne egy újabb birálót. Kétly rfcanár felemlíti, hogy az újabb biráló kiküldését a szavazás előtt kel- ' lett volna szóbahozni, ő akkor azt hangsúlyozta is; mert már az ügy elintéző: — dött és nem volna helyes újból elővenni. Liebermann tanár, A szabályzat ér-O telmében fel föl yarnodásnak mindig helye van: helye van akkor, ha a birálók vér leménye ellentétes , de természetesen akkor is,ha az megegyező, de a kar azokat nem fogadja el. Helyesnek tartaná, ha a kar a saját hatáskörében intézné el az ügyet. Kuzmik tanár Kétly tanár álláspontját fogadja el,: nézete szerint az ügy a szavazással elintéződött, ha a kar azt újból előveszi és ezzel egy=3seegy megelőző határozatát megsemmisíti minden határozás iillusoriussá lesz. $39 i