A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1917-1918 (HU-SEKL 1.a 43.)

1918. április 9., 8. rendes

öl. %6o Mivel ezen szolgál áttevők vagy szabadsőgosak között i« sokan vannak, akik katonáskodásuk miatt már éveket veszítettek tanulmányidejükhál.méltá­nyos,- de csakis az ilyeneknek - e ked­vezményiben részesítése. megfontolandó következményei a dolognka a következők. Ha ezt megengedjük,ezek na még sza­badságuk vagy helyi szolgálatuk tövább f is tart,- szeptemberben a rendes téli félévre is beiratkozni óhajtanak,de mivel a nyáron az I. félév anyagát hallgatták,- most a téli félév alatt a nyári II. félév tananyagának elő­adását igénylik.-Mivel pedig a gyógy­szerészi tan föl vám összes előadói meg' állapodtak abban,hogy a nyári pótse­­mesterben teljesen a hadfiak szolgá­latába állva és a norma hallgatóság alapos és rendszeres oktatásával nem lévén elfoglalva,- mindkét félév anya át külön-külön előadják,de-előre ki-” jelentik.hogy a rendes tanév alatt ily kettős előadásokat - tekintettel a norma hallgatókkal való el foglalt­ságukra. - nem tartanak : következik, hogy az I. évesekből már a nyáron lett 3 félévesek ezen kívánsága nem lesz telj bsithető.- így ők a mit a nyáron nyertek,azt a téli félév alatt tétlenségben elveszítik, -mert meg kell várniok a II. félévet. Nem fejezik be tehát hamarabb pályájukat .mintha renctes időben hallgatják a rendes féléveket.

Next

/
Thumbnails
Contents