A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1917-1918 (HU-SEKL 1.a 43.)
1918. március 12., 7. rendes
szabbak egyike, s mert - mint azt Nagy" méltóságod előtt már kifejtettük - az */ aránylag rövidre szabott egyetemi tanulmányi időből a 4 félévből szerintünk senkinek semmi körülmények között sem engedhető el egy félév sem. - Ép ily szigorúan kell ragaszkodnunk .amaz egy ?• évi segédi idő épségben tartásához is, a mely az oklevél megszerzés« után töltendő el, s a mely az aprobatios vizsgára valő előkészületeknek tekintendő. j Az e pályára lépők előkészítésére szintén fontos gyakornokoskodásból is csupán egy félévet tartunk el engedhetőnek. Ellenben azon két évi-segédi időt, a mely az oklevél megszerzése előtt is . ,v‘ eltölthető,feláldozhatőnak tartjuk.de , csak is a katonai szolgálat tartamával méltányos arányban álló recompensatlóké® t . Az egyöntetűség kedvéért igazság-, tálán ugyanis a jelenleg érvényben le. vő rendelet.mely szerint mindenkinek egy év segédidő el engedtetik,ha Katonaiéi - , szolgálata legalább ugyanannyira terjedt ki. Mi.g azok,akik egy évet és néhány hónapot szolgátak, igen jól járnak, addig a 11 hónapot fegyvert«! töltött jelöltek semmi elengedésben sem részesülnek,« a mi légigázságtalanabb: a 3-4 évet áldozók-ie csak ugyanannyi előnyt élvezhetnek,mint a --1. pont egy évet szolgálók. , Ez aránytalanságok raegszünt.etése céljából azt ajánljuk Nagyméltőságodnak, hogy a 163649/1916 ez. rertrielet u