A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1917-1918 (HU-SEKL 1.a 43.)
1918. február 5., 6. rendes
gyakornoki és egy napidijen la.bor menői a'] lás rendszeresítését az I. ez, Röntgen intézethez. A kar a folyamodók kérését t egyhangú pártolással a vk. miniszter elé. tér 89. XII; Az I. orvosi sz!i>nrT*+ ciuM; tnó katonai szolgálatot teljesítő orvoetanhsllgatóknak tartandó kurzusok. Lcnhossék ihály előadó a bizottság következő javaslatát terjeszti a kar elé: Tekintetes orvoskari Tanártestül et ! a tanártestület Lenhossék.Tellyes niczky és néhai Tangl tanárokból álló . bizottságot azzal bizta meg,hogy tegyünk jelentést azon intézkedésekről,a melyek a jelen félére szabadságolt,még első szigorlatuk előtt álló katonai szolgálatot teljesítő medikusok tanulmányi pótlása tekintetében szükségesek. Minthogy Tangl tanár időközben meghalt,a bizottság tárgyalásaihoz helyettesét, Kőrösy tanárt hivtuk meg. Jelentésünket a következőkben-tér* jésztjük elő: A szóban forgó medikusok egy része már januárban szabadságoltatott. Jelent«» hetem,hogyezek részére úgy az I. sz. * • , i anatómiai intézetben.mint az élettani intézetben a tanársegéd, névszerint Dr. Kiss Ferencz anatómiai és Dr.Liebermann pál élettani assistens részéről