A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1917-1918 (HU-SEKL 1.a 43.)
1917. december 11., 4. rendes
Egyesület által 1914-15-ben rendezett háborús tárgyú előadások gyűjteménye. Budapest, 1915. Ezen 1915. január 31.-án tartott előadás gondolatmenete a következő : A háború az egész hadsereg testi és szellemi nrankaszolgáltató képességének maximumát veszi állandóan igénybe. Az intelligencia, valamiként a morális tőkék végeredményben az idegrendszerben rejlő physiologiás folyamatokra támaszkodnak. Ebből kiindulva ismerteti szerző a szellemi munka oekonomiáját. Foglalkozik egyrészt a lendülettel, másrészt a központok erőfogyasztásának jelzőjekül mutatkozó kifáradással, és kimerüléssel, úgyszintén az erőpótlás természetes módjainak, a munkaszünetek, a pihenés, az alvás jelentőségével. Tárgyalja a Weichardt-féle kísérleteket, melyek a fáradtságnak mesterséges megszüntetését, a kifáradást gátló ellenméreggel való leküzédését oélozzák. Ismerteti azon kísérleteket, melyek az alvás tartamára és mélységére, valamint azon hatásokra vonatkoznak, miket a hosszabb ideig fenntartott alváshiány állatra és emberre gyakorol. Ugyanígy behatóan tárgyalja a táplálkozás, és éhezés befolyását a szellemi képességekre, az élvezeti szerek, kávé, tea, dohány, valamint a szeszes italok hatásait az organismusra, és végül igyekszik megmagyarásni a háborúban oly gyakran észlelt, úgynevezett rendkívüli szolgáltatások psyohologiáját. + -4-4-4-4-4--Í-4