A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1917-1918 (HU-SEKL 1.a 43.)
1917. december 11., 4. rendes
Q O a műtéti, vagy nem műtéti kezelés eldöntése céljából egyrészt a sensibilitás, másrészt a villamos viszonyok jelentőségével foglalkozik, úgyszintén az árzésvizsgálati és az elektromos vizsgálati módszerek technikájával. 7./ Az idegvarratok eredményességéről. 1917. Budapesti Orvosi Újság 19. szám. Szerző a révész utozai utókezelő gyógyintézetben az 1915. évben varrott idegek sorsáról nyújt felvilágosítást. A gyógyulások legszigorúbb megitálése mellett, kizárva a pót- és 3egitőmüködéseket, a totalis varratok után 36.2$-ban talált részben kezdődő javulást, részben majdnem teljes gyógyulást. Az okokat keresve, melyek miatt a többi esetekben nem indult meg a javulás, azt találta, hogy a gyógyulást végeredményben nem gátolja sem a sérülés idült volta, sem az illető végtag trophiás zavarai, sem egyes idegek kedvezőbb, mások rosszabb prognózisa, amennyiben a 12 hónapnál tovább észlelt eseteknek 70^-ában indult meg a javulás. Az iiültes esetekben végzett idegvarratok túlnyomó többségében a funotióképesség csak 9-12 hónapon túl kezd beállani. A kellő hosszú ideig észlelt esetek alapján az idegvarratok prognosisa az eredmény fokát is tekintve, kiválóan kedvezőnek mondható. Ezek szerint az idegvarratok, főleg a késői műtétek prognosisa csak oly anyag alapján szabható meg helyesen, melyet sokáig, esetleg egy éven túl is észleltünk. A motoros javulás gyakorlati értéke azonban csak akkor lehet tökéletes, ha sensibilitási javulás egésziti ki, mert zsibbadt, árzéktelen végtagját nem tudja kellően használni a beteg. Szerző tapasztalata szerint az
