A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1916-1917 (HU-SEKL 1.a 42.)
1917. június 12., 10. rendes
gyakra vonatkozólag az a követelés csaft nagy ritkán volt teljes szigorral keresztülvihető - kisebb "szépséghibák*' tói a tanács eddig is számos esetben eltekintett, áltálában véve azonban a-folyamodványok elbírálásánál az említett szigorú elv volt az irányadó. S ez helyes is,s véleményem szerint kár volna ezen az ususon változtatni s plane határozati!ag kimondani az érettségin aluli bizonyítványok jel ességének szükségtelenségét. Igaz, hogy az igazi egyéni kiválóságnak,az életban való érvényesülésnek nem biztos a mértéke a szeplőtlenül tiszta iskolai bizonyitványnk sorozata s az első eminensekből nem'mindig lesznek a közélet szereplő és értékes egyéniségei, de másfelől szükségünk van e szigorú feltételekre, hogy valóban olyanok kapják meg e diszes kitüntetést, a kik gyermekkoruk óta a középiskolán és egyetemen át ernyedetlen szorgalmukkal tették magukat érdemessé reá,hogy elejét vegyük a folyamodványok elbírálásánál a mellékszempontok.a protekczio szerepének, a minek a veszedelme különösen a 3. pont 2. kikezdése révén fenyeget, amely szerint előnyben részesítendő az, a kinek atyja a haza körüli szolgálatai ved. érdemeket szerzett, s végül,hogy buzdítsuk ezzel a tanulókat már a középiskolában is a szó rgalmas t anulásra. Mindezek alapján az a tiszteletr 46.