A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1914-1915 (HU-SEKL 1.a 40.)
1914. december 15., 4. rendes
IG 1 lendő e fejezetből «A gerinczoszlop véredényeiről» szóló rész, melyben Lexeme!: es, irányú eredeti visógálatai vannak ábrák segélyével bőven ismertetve. A pathologiai fejezet élén a 2000 eset kórboncztani vonatkozású statisztikai adatai foglalnak helyet. Ezen adatok főleg a spondylitis fellépésének idejére, a megbetegedés nem szerinti eloszlására és a spondylitis komplikatióira vonatkoznak. A statisztika legfontosabb részét a gerinczoszlop egyes szakaszainak megbetegedési arányát illusztráló táblázatok képezik. E táblásatok mintegy bizonyítékai annak, hogy a gümős spondylitis leggyakrabban a Xll-ik háti és az I-ső ágyéki csigolyát támadja meg, tehát azon részt, a hol a gerinczoszlop statisztikai és dinamikai szempontból a legintensivebben van igénybe véve. A kórboncztani fejezet részletesen tárgyalja a gümős csigolyagvuladás összes idevonatkozó kérdéseit. Ezek közül a következő részek emelendők ki: 1. A folyamatok localiáatiója a csigolyában czímü rész, melyben Dollinger Béla Wullátein szellemében az arteria-rendszer szempontjából osztályozza a corpus folyamatok localisatióját. E csoportosítás szerint peripheriás epiphysealis és centrálisán fellépő corpus tuberculosist különböztetünk meg. 2. A spondylitis legfőbb másodlagos jelenségei. Ezen alfejezet a tályog, a gibbus és a bénulás tünetein kívül különösen a gerinczoszlop és a test egyéb részeinek compensatiós elgörbüléseivel foglalkozik. A következményes deformitások és azok statikai okának tüzetesebb kutatása már azért is szükségesnek látszott, mivel erre vonatkozólag a spondylitis irodalma kevés adatot tartalmaz. A III. fejezet a csigolyagyuladás tünettanát ismerteti. E részben a spondylitis tüneteinek leírásán kívül különösen a kezdeti tünetekre helyez súlyt. A diagnosis czímü fejezetben a korai kórismére helyez nagy súlyt s e czélból ajánlja vibratiós vizsgálati módszerét, melynél a vibrátort a gerinczoszlopon óvatosan végig kell vezetnünk, miáltal a mélyreható rezgések csakhamar kiváltják a kóros csigolya fokozott érzékenységét. A spondylitis diagnostikáját a szerző a Röntgen-vizsgálat méltatásával rekeszti be és különösen azt hangsúlyozza, hogy a Röntgen-felvétel már a csigolyagyuladás kezdeti szakában is fontos segédeszköz. A kórlefolyás fejezetéből a gyógyulás klinikai képével foglalkozó Gyógyulás és A prognosis czímü rész érdemel figyelmet, A gümős csigolyagyuladás pathologiájának részletezése után a monographia a gyógykezelés fejezetére tér át. E fejezet bevezetésében P. Pott, Dávid, Behrend gyógyeljárásai vannak ismertetve. A spondylitis fektető kezelésének felesleges, sőt káros voltát hangsúlyozza. A Volkmann-féle distractiós kezelés megbeszélésénél hangsúlyozza, hogy nézete szerint a fektető kezelés hátrányai a Volkmann-féle kezelésnél is fennállnak, sőt ezáltal a beteg erőbeni állapotát még inkább veszélyeztetve látja. Ezek után az extensiós kezelést tökéletesítő azon reclinátiós eljárásokkal foglalkozik, melyek Rauchfuss Lorenz és Finck nevéhez fűződnek. A Sayre-féle gipszkötéseknek különösen azért tulajdonít nagy jelentőséget, mert nézete szerint Sayre ezen módszerével oly eszméket valósított meg, melyek a mai gyógyeljárásaink alapkövét is képezik. A Sayre-féle gipszkötések ugyanis oly jól rögzítik a gerinczoszlopot, hogy lehetővé teszik a beteg fennjárató kezelését. Ezen tökéletesebb gyógyeljárás leírása után a gibbus redresszálását czélzó, főleg Willis fein nevéhez fűződő eljárások tárgyalása következik. Szerző e módszerek bírálását azzal a megjegyzéssel fejezi be, hogy bár elismeri a Wullstein által elért jó eredményeket, mégis gondolkodóba ejti őt az a kérdés, hogy vájjon hogyan reagál az usurált gerinczoszlop-részlet a gyakori distractiókra és reclinatiókra, akkor, mikor annak legnagyobb nyugalomra volna szüksége.
