A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1914-1915 (HU-SEKL 1.a 40.)
1914. október 13., 2. rendes
katonai szolgálatot teljesítenek,úgy szintén azon IV . és V. éves orvostanhallgatóknak, a kik hitelesen igazolj » jak,hogy helyettes körorvosi,vagy helyettes kórházi alorvosi szolgálatot teljesítenek,a félévnek a tanulmányi időbe való beszámítását óhajtja és javasolja. - Indokolásul előadó hivatkozik arra, hogy a háború a kötelességteljesítés félelmes iskolája, s bizhatunk benne, hogy tanítványaink a mulasztottakat pótolni fogják. A félév beosztása s a tanrend megszerkesztése alkalmával kell arról gondoskodnunk,hogy a pótlást számukra megkönnyitsük; szükség esetén meg kell hosszabbítanunk a i * -ÍJ. i. C > - » félévet. Ugyanezt kell tennünk azokkal is, kik a betegségek ellen való háborúban küzdenek, a kik e közben kétségkívül sokat tanulnak is. A félév esetleges meghosszabbításáról, valamint a tanrendben szükséges változ tatásokról 'javaslatait a novemberi ülésen terjeszti elő. Az előadványhoz fűződött eszmecserében Dollingertanár figyelmeztet arra,hogy a hadba vonulók közt vannak olyanok is, kik már orvosdoktorok s J ’ X .' i most kórházi gyakorlati évüket szolgálnák, ezeknek a hadi szolgálatot be kell számítani a gyakorlati évbe. Bársony tanár utal arra, hogy régebben is az önkéntességi évüket szolgálóknak a katonai szolgálatot a