A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1910-1911 (HU-SEKL 1.a 36.)
1911. február 14., 6. rendes
10. m tudományi karának hallgatója volt, az idei tanév eleje óta pedig karunkon vpn beiktatva., -folyamodásában kéri, hogy: '• ■ 1/ külföldi böl cseszettudorn^nykári tanulmányaiból két félév Magyarországban végzendő«orvosi tanfolyamába beszarnittassák, ' 2/ hogy I. orvosi--szigorlatát már az« idei tanév téli félévének végén tehesse le,noha az élettant még csak egy félévig hallgatta, 3/ hogy az I.orvosi szigorlaton achemiai és a fizikai vizsga alól felmentessék. Folyamodó Berlinben Hertwig tanárnak "Kin führung in die Biologie" ós Abderhalden tanárnak "eiweisschemie- und physiologie"ezirnü előadásait hallgatta,továbbá az életchemia körébe vágó több önálló tudományos dolgozatot irt,s ezen az alapon kér felmentést az alól,hogy az I. orvosi szigor latra való jelentkezés alkalmával az élettannak két féléven át való hallgatását igazolja. Karczag dr. azonban oly időben adta be folyamodását,hogy annak még az I. félév vége előtt való éli gazi tása lehetetlen volt jennek következtében a 2.sz. kérésnek egyik része tárgytalanná vált,másik részét pedig maga a folyamodó tette feleslegessé az által, hogy az élettani előadásokra erre a félévre is beiratkozott. Karczag dr.-nak első kérését,minthogy most csupán vizsgálati fél-,évbeszárnitásáról van szó, a T.O.T. saját hatáskörében intézheti el. Minthogy Karczag dr.nak a berlini kir.Fr. Vilmos egyetem orvostudományi karán töltött egy félévét a( v. és k. min. ur 1910. nov. 16-ikán 125442 sz.a.kelt rendeletével már az orvosi tanfolyamra bocsáthatónak el fogadta, Karczag dr.-nak egy féléve fog beszámítani ahhoz,b;ogy a félév végén az I. orvosi szigorlatra jelentkezhessek. Méltányosnak tekintem,