A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1910-1911 (HU-SEKL 1.a 36.)

1910. november 22., 2. rendkívüli

rá avattatott. luég orvostanhallgató korában demonstra­tor volt egyetemünk élettani intézetében,és ugyanebben az intézetben 1903 ián. 17.óta mint díjtalan,1904 máj. 7.óta mint díjazott gyakomok,1905 ápr.10 óta mint má­sodik tanársegéd működött,1906.nov.2 óta pedig mint el­ső tanársegéd van alkalmazva. Már az orvosi tanfolyam végzése idejében behatóbban foglalkozott az élettannal és annak scgédtucb irányaival;dolgozott a fizikai és a chefniai intézetben és á műegyetemen felsőbb raathemati­­ká.t hallgatott. Filozófiai,fizikai és máthématíkaí előd­adásokat később is frequentált. Három Ízben volt kül­földön.Egy félévét üöttingenöen töltött,ahol főként Kernst Walther tanár fizikai öhéűifai,továbbá Verworn Miksa tanár élettani és Riecke Ede tanár fizikai intézetében dolgozott. Párizsban egy félévig volt és Haller' Albin tanár laboratóriumában a szerves chemiái praeparatumok előállítását tanulmányozta. Egy további félévig végül Berlinben Fischer Emil tanár intézetében a fehérjék che­­ájlval,illetve ennek élettani alkalmazásával foglalko­­tt. E helyeken 'és' egyetemünk' élettani intézetében rész­ben munkatársakkal együtt végzett önálló tanulmányainak eredményeként a felszívódásnak,továbbá a fehérjék ás fe­hér jeszerü vegyületek emésztésének* élettana köréből több dolgozatot tett közzé. Körösi Kornél dr. folyamodik karunkhoz,hogy a "táp­­"Iáikozás élettáráéból magántanárrá képesittessék. A venla legendi elnyerése esetében a táplálkozás élettanát heti két órában négy félévre elosztva óhajtaná előadni,és pe­dig a következő tervezet szerint.: Első félév: A szervezetekben szereplő elemi anyagok és vegyületek, és a szervezetekben történő ohemiai fölvárnátok általa­­nos áttekintése. Második félév. A táplálkozás élettanának általános tételei,az anyag­­forgalom, az energiaforgalom,a cnemiai életfeltételek-

Next

/
Thumbnails
Contents