A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1907-1908 (HU-SEKL 1.a 33.)
1907. december 17., 4. rendes folytatólagos
21. Az orvcshari tanártestület 1907 évi VI. r.ülésében fentnevezettet azzal hízta meg,hegy gr. Tóth István magántanár ,adJune tusnak Dr. Doll inger Gyula és Dr. Bókay Árpád ny.r. tanárok ajánlatára rendkívüli tanári czimr mel való kitüntetésére nézve vélemé= nyes jelentés alakjában elóterjesztést tegyenek; e megbízatásnak a', kö - vetkezőkben felelnek meg. Dr. Tóth István 1865-bén született Szatmá^néijiet ihen, tehát jelenleg a 42. évében van. Az ügy iratokból ki tűnik,hogy Dr. Tóth István az 1889.évi január hó 1-én lépett egyetemünk al kai mázott ja inak körébe; azóta 2 évet mint gyakornok, 10 évet mint tanársegéd 7 évet mint adjungtus van alkalmazva, tehát 19 év óta szakadat-, lanul működik szaktudománya terén. Tudományos képesittetése, irodalmi munkálkodása és a tanítás körül val ó ér deme i fac ul tásunk sz iné el őtt most 4-ed Ízben képezi méltatás tárgyát t.i. először 1899-ben a mikor magántanárrá lett, másodszor 1900-ban a műkor adjunct us sá választatott, harmadszor 1903-ban a mikor Kézmírszky tanár elhalálozása után az első számú női-klinikai tanszék betöltése iránt tárgyalt a facul tás a mikor a candidalo bizottság méltányolva Dr. Tóth István adjunctusnak érdemeit es reat érmét t ség ét a harmadik helyen való jel ölesre ot is érdemesnek ta-