A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1906-1907 (HU-SEKL 1.a 32.)
1906. október 16., 2. rendes
Mindhárom folyamodó állatorvosi indexéből az derül ki, hogy a legrosrszabb tanulók közé t art óztak* Molnár Antal az elő szigorlatot csak a növénytanból való Javitás után tette le; első szigorlatán a honcztanból - élet-és szövettanból nem felelt meg, s e tárgyakból nem is javított. Favas Béla az első szigc rlaton a bonctanból élet-és szövettanb ól, ált. kórtan-és parasitologiából megbukott, s megbukott ugyané tárgyakból másodszor is az ismétlés alkalmával,úgy hogy szigorlatát be sem fejezte. Végül Góschy rerencz az elő szigorlatot csak a természettanból és vegytanból való pótvizsgával tudta letenni, az első szigorlaton pedig az élet és szövettanból utasittatctt vissza, s ajavitó szigorlaton e tárgyakból újra nem felelt meg; szigorlatát nem fejezte be. Ilyen előzmények után alig te-, hető fel,hogy a három folyamodó két félév alatt el tud jón kellőképen készülni az orvosi tanulmány négy első félévének tárgyaiból. Nem javasolhatom tehát,hogy a folyamodóknak az orvosi tanulmányi dobol valami is elengedtessék s hasonlókép nem ajánlhatom, hogy bármely tárgy hallgatása alól is felmentessenek,annál is inkább,mert e tárgyak hallgatása nyilváruvalóan nem járt náluk a kellő eredményny el •