A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1906-1907 (HU-SEKL 1.a 32.)
1907. június 18., 10. rendes
68. Tárgy: Dr. Ri took Zsigmondi magántanári folyamodványának I.fokit bírálata. Előadó Korányi Sándor ny.r. tanár. Dr. Ritoók Zsigm.ond 1903 ncv. 20-án karunkhoz magántanári képesítés elnyerése ért föl yurno dott " A sz i v é s véredényrend szer betegségei "bői. Ir. R itoók Zsigmondn ak sz abályszerüen felszerelt folyamodványához mellékelt curi culum vitae jéből kitilt nik,hogy 1870 ben születet t és egyetemunkon 1893 ban avattatott doktorrá. Orvostanhallgató korában két féléven át a ír. számú honor, tani intéze tnek, 1893 mar ez. 1- ől 1895 mar ez. 1-ig az I. sz. bel Gyógyászati klinika gyakornoka volt. F klinikán megkezdet t működését megszokítva, két hónapon át foglalkozott Becsben a Wiederhofer vezetése alatt álló gyermekkorii ár ban, 1895 máj. 5-1 ől 1896 febr. 1-ig pedig az I.sz. szülő és nőbeteg klinikán működött mint gyakornok. Ekkor visszatérve az T.sr.belgyógyász at i ki inikára, ujabb félévi gyakornoki tevékenység után mint második, majd mint első tanársegéd,hat évig működött Korányi Erinyes ny.r. tanár mellett. 1900 febr. 4-óta az igazságügyi orvosi tanács tag ja, 1901 sz ept. 1— óta az egyetemek nor/iaz egyletének belgyógyász-rendelő orvosa. 1900 szept. 1-től az országos orvos szövetség egyik titkára és igazgató ..........................••--in *r titáÉÉe.