A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1904-1905 (HU-SEKL 1.a 30.)
1904. november 22., 3. rendes
dósról referál. A Nagym.m.hir.beliigyministeriim 91974/1904/V-b .szám alatt 1904 szept. 24-én kelt leiratában foglalt azon észrevétele ,hogy az özv.Vass Pálné, született Hamer Francziska által tett alapítványról kiállított ,és a v.és k.m. kir. Minister iurnhoz ez év aug.6-án 597 sz.a.felterjesztett alapító levélben tévesen Íratott az alapító leánykori neve Har érnék holott az illetőt helyesen hamarnak hívták, tévedésen alapul,minthogy épen a belügyministerilem által 1903 decz. 22-én 125036/903/V- b. sz.alatt Forray minist éri tanácsos aláírásával leküldött végrendelet kivonatban az örökhagyó neve H a m e r - nek Íratott. A tévedés ugylátszik onnan származott,hogy az alapi tó levél felterjesztése alkalmával ahhoz nem az említett belügyministeriwnból származó hiteles végrendelet kivonat mellékeltetett fanem annak egy Írógépen tévesen Írott másolata, melyben az örökhagyó neve tévesen csakugyan Hamar -nak van Írva. Nem fogadható el a másik két kifogás sem. Egyik az,hogy nem a közoktatásügyi ,hanem a belügyministeriurnhoz teendő a felterjesztés,minthogy karunk a fcrumh.cz is csak saját fóruma, illetőleg a vallás és közoktatásügyi ministerium utján juthat. Szintén feleslegesnek tartjuk azt is,hogy az alapitó le-