A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1903-1904 (HU-SEKL 1.a 29.)

1904. május 19., 9. rendes

446 W* 52. ]. J Az else orvosi szigorlat kiállá sa nélkül az egyetemen hallgatott, félévek az orvosi tanfolyamba be nem számíthatók; a félévek tanmsitásakor a dékán ezen kör­­rülmányt a leczkekönyv jegyzetében tüntes­se ki . 2j Ezen félévek beszámítása nélkül az orvosi tanfolyamba beszámít ndók azon hallgatott tár gyak, mely eknek hallgatása hiányában a hallgató a IV.félév végén az I. orvosi szigorlatra nem jelentkezett; a félév tanusi tásakor a dékán nzsn körülményt a leczkekönyv jegyzetében szintén kitünteti. 3. I Az I.orvosi szigorlat kellő időben le nem tett hallgatok ösztöndíj-nyugtájá­nak láttamozása függeszt ess ék fel mind­addig, mig a szigorlatot le nem tették. E javaslatok elseje a bizottság véle­ménye szerint a szigorlati szabályok 13 &­­ában kétséget kizárólag bennt foglaltatik. A 2 és 3 javaslat megfelel fakultásunk eddigi eljárásának-. Mindezek alapján a bizottság azt java­sol ja,hogy szer késztessék meg a Nagym. v. és közokt.Minister Úrhoz intézendő felter­jesztés oly ér t el emben,hogy a Kolozsvári orvosi kar javaslatai köziül az első olyan, hogy az a szabályrendeletben bennt fog­lal tátik, a második és harmadik pedig oly természetű,hogy az mintegy magától érte­tődik, hogy e két javaslat megfelel karunk eddigi ususának, mi ért is a külön rendelet­tel való szabályozás szüksége nem forog fenti Fllőadvany egyhangúlag elfő-

Next

/
Thumbnails
Contents