A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1903-1904 (HU-SEKL 1.a 29.)

1904. május 19., 9. rendes

I ' ■ 7 Minister úrhoz. Egyúttal azt kéri, hogy mivé] tFiúméban a horvát gymnasiumot végez­te,ho] a magyar nyelv elsajátítására alkal­ma nem volt és egyébként sem volt alkalma a magyar nyelv megtanulására, a szükséges vizsgákat német nyelven tehesse le. Folya­modó Fiimiéban született. Orvosi tanulmá­nyait 1893/94 tanévben kezdte meg s kát félévet Oráczban,a többi félévet Bécsben töltötte: az utóbbi helyen nyerte el négy évvel tanulmányai befejezte után 1903 szept. 30-án orvos-doktori oklevelét. Vizs­gálatainak eredményéről s az azoknak négy évig való elhúzódását megmagyarázó körül­ményekről semmi okmányt sem mellékel. Tekin­tettel arra,hogy folyamodó orvosi tanul­mányait szabályszerűen, megszakitás nélkül végezte,de annak befejezte után csak négy év múltán tudott oklevélre szert tenni, előadó azt ajánl ja, hogy utasittassék Dr . Sichich Ferman arra,hogy a gy ogyszer tanból és a III. orvos-gyakorlati szigorlat tár­gyaiból vizsgálatot tegyen valamely hazai egyetemen. Folyamodónak azon kérése azonban, hogy ezen vizsgát német nyelven tehesse le, előadó nézete szerint nem teljesíthető, mert hivatalból nem kötelezhetők a magyar egyetemek tanárai arra,hogy Magyarország területén született jelölttel német nyelven ejtsék meg a vizsgálatot. Az előadványhoz fűződő eszmecserében a felszólaló kari tagok a német nyelven való szigórlatozhatás kérését illetőleg elvben az előadó álláspontjára helyezked­nek ugyan, de számba véve azon körülményt, I’

Next

/
Thumbnails
Contents