Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970
1970. július. 3., 2. Rendkívüli kari tanácsülés
Megállapítja, hogy nem, ezért a következőkben, mielőtt a titkos szavazásra sor kerülne, a szavazás technikai lebonyolítására javaslatot tenne. Kéri megállapítani a Tanácsülésen megjelent szavazati joggal bíró tagok létszámát. Khin: Az ülésen 14 szavazati joggal biró Kari tanácstag van jelen. Dékán: A szavazás lebonyolítására az alábbi javaslatot teszi: A szavazati joggal biró kari tagok egy szavazó-lapot kapnak. Ezen a pályázók neve abc sorrendben van feltüntetve, mindegyik név után 1-es, 2-es, 3-as, 4-es szám található, illetőleg a számsorok végén 0. A szavazó a szavazó-la£'on a pályázó neve után lévő számok közül azt karikázza be, amelyik helyre az illetőt javasolja. Ha valaki nem kíván szavazni, úgy a név után a О-át karikázza be. Ha valaki tartózkodik a szavazástól, az nem alkalmaz jelzést. A benyújtott szavazó-lapok alapján a jelölő Bizottság által alkalmazott módon állapítják meg a pályázók között a sorrendet. Minden jelöltnél a helyezési pontszámok összeadása után a legkevesebb pontszámú pályázó kerül az első helyre. Dékán: Nyílt szavazásra teszi fel, hogy a Kari Tanács tagjai elfogadják-e a szavazat lebonyolításának és a helyezés sorrendjének megállapítására ismertetett javaslatát? A Kari Tanács egyhangúlag elfogadna a .javaslatot. Dékán: A szavazat számláló Bizottságba javasolja dr.Bürger Kálmán és dr.Németh László elvtársakat. Kérdezi, a Kari Tanács elfogadja-e a javaslatát? A Kari Tanács egyhangúlag elfogadja. Dékán: Kéri a szavazó-lapok kiosztását. Felhívja a figyelmet, hogy minden név után csak egy számot karikázzanak be, különben az illető személyére beadott szavazat érvénytelen. Kéri a Kari Tanács szavazati joggal biró tagjait, hogy az elfogadott módszerrel szavazzanak, majd a szavazat számláló bizottság számolja össze a beérkezett szavazatokat.