Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970

1970. május. 22., 4. Rendes kari tanácsülés

2 A tárgyalási rész is 5 csoportra oszlik. A gyógyszerismertetői gya­korlati munka jelenlegi helyzetének részletes megismerésére és érté­kelésére felméréseket végzett, amelyeket 5 megyére és Budapestre terjesztette ki. A megadott kérdőivekről a jelentéseket összesítette, majd az adatokat különböző szempontok szerint bontotta* Ezenkívül személyes megbeszéléseket is folytatott a vezető főorvosokkal és a gyógyszerismertetőkkel. A hiányosságokat ez -utón sikerült feltárni, majd felszámolni és eredményeképpen a gyógyszerismertetés egyre több helyen lett az orvos értekezletek igényelt napirendi pontja* Az adatok összesitése során megállapította, hogy a vizsgált évben egy-egy gyógyszerismertető munkatárs átlagban 22 orvosértekezleten tartott előadást, az egyéni kérdésekre adott felvilágositások száma pedig kiugóan magas volt Budapesten. A kórházi gyógyszerismertetés felmérésénél megállapította, hogy egyes helyeken a tájékoztatás inkább a gyógyszerek beszerezhetőségére.ill. normán belüli felhasználására korlátozódik. Megállapította azt is, hogy az OGYI ellátja olyan anyaggal a kórházak gyógyszertárait, amelyet a gyógyszerismertető haszhositani tud munkájában. Kidolgozta a gyógyszerismertetői munka legfontosabb mutatószámait felmérései alapján. Megadott egy képletet, amellyel kiszámolható bármely gyógyszerismertetőnek az egyéni tájékoztatásra fordított évi összes munkaideje. Közölte, hogy Budapesten magasabb az óraszám, mint vidéken. Vizsgálta a gyógyszerismertetői tevékenység hatását az anyaggazdál­kodásra. Leszögezte, hogy a gyógyszerismertetőknek fontos szerepük van a gyógyszergazdálkodás területén is pl. hiányzó gyógyszerek pót­lása, vagy lejárati selejt csökkentése. Tanulmányozta a gyógyszerismertetés jelenlegi központi irányitását. Kiemeli az OGYI részéről nyújtott sokféle támogatást. Az "értékelés, következtetések, javaslatok" c. fejezetben megállapítja, hogy a gyógyszerismertetői hálózat és az irányitó szerv munkája álta­lában megfelelő. A kartodiagrammokról azonban kitűnik, hogy egyes területeken még több gyógyszerismertetőre lenne szükség. Egyes helyeken, ahol koncentrált a gyógyszerismertetés, nem történik meg az orvosok gyors informálása. Mégis az orvosok objektiv tájékoztatása fölötte áll a vizsgált kapitalista államokban lévő gyógyszerismertetési for­mákra.»^ és jóval szervezettebb a vizsgált szocialista államokban lévők­nél is. A kórházi gyógyszerismertetés azonban még nem teljesen meg­oldott. Javasolja, hogy a gyógyszerészképzésben a farmakológia oktatását mennyiségben és minőségben növelni kellene. A gyógyszerismertetői tevékenység bővítését látja indokoltnak, valamint az információadás meggyorsitása, érdekében helyesnek látja, ha minden járási székhelyen működő ügyeletes gyögyszertárban lenne egy gyógyszerismertetői vizsgá­val rendelkező gyógyszerész. Javasolja továbbá, hogy a gyógyszer­­ismertetői vizsgával rendelkezők képzettségét szakgyógyszeréazi képe­sítésnek ismerjék el. 8961/1970

Next

/
Thumbnails
Contents