Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970

1970. május. 22., 4. Rendes kari tanácsülés

- 3 -A nemzetség legjellemzőbb sz^pogeninja a szaraszapogenin melyet 11 faj közül 8-ban ki tudott mutatni, лгга a következtetésre jutott, hogy a dioszgenin előfordulása a Liliaceae családban sokkal gyakoribb, mint azt az eddigi adatok mutatták. Végül meg­állapította, hogy a Liliaceae család vizsgált fajaiban nincs gyakorlatilag kiaknázható dioszgenin forrós, tehát más családokban kell keresni. C/ Külön behatóbban foglalkozott az Asparagus sprengeri Rgl. vizs­gálatával, mivel szteroidjait közelebbről nem tanulmányozták és a kevés adat is ellentmondó. Izolálta a növényből a dioszgenint, azonosította, mennyiségét meghatározta; ez 0,8-1% között mozgott a földfeletti és földalatti részében egyaránt. III. Az Összefoglalás tömören tartalmazza a munka lényeges ered­ményeit. Témaválasztásának időszerűsége a hazai szteroid hormon­gyártás alapanyagának biztosítása. E célból a Liliaceae család növényeinek szűrővizsgálata. Ehhez megfelelő vizsgálati módszerek megismerése, illetőleg kidolgozása. A telítetlen neutrális és bázi­­kus szapogeninek egymás melletti mérésére uj kvantitatív fotomet­riáé módszert dolgozott ki, ugyanigy a szűréshez saját kromatográ­fiás eljárását alkalmazta. A Liliaceae család 51 faját vizsgálta és megállapította, hogy a fajok között nincs gazdaságos szteroid alapanyag forrás. Behatóan foglalkozott az Asparagus sprengeri gyökerével. Tpbb uj adatot közölt és számosat tisztázott vizsgá­latai alapján. Megállapíthatom, hogy Held Györgyi disszertációja mind felépítésé­ben, mind tárgyalásmódjában, stílusában, tartalmában értékes munka. Tehetséges, szorgalmas kutatónak, lelkiismeretes, igen jó szakmai tudásról, kutató készségről tanúskodó, uj módszereket, eredményeket nyújtó, kiváló kritikai szemléletről tanúskodó példás, munkája. Értékét emeli a kemo-taxonomiai szemlélet fejtegetése és igazolása is. Fentiek alapján javaslom Held Györgyi benyújtott munkájának gyógy­szerészdoktori disszertációként! elfogadását. Dr.Halmai János s.k. P.h. egyetemi tanár ” ZCT\h — 9219/1970.

Next

/
Thumbnails
Contents