Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970
1970. május. 22., 4. Rendes kari tanácsülés
- 11 -/Gyógyszerészi Kémiai Intézet/, Végh Etelka gyógyszerészjelölt /Gyógyszerészeti Intézet/. A Kar részéről dr.Szász György docens volt a zsűri tagja. A szófiai OTE meghívására Egyetemünk négy hallgatója vett részt az Ottani TDK konferencián és Tamás Irma IV.éves gyógyszerészhallgató /Szerves Vegytani Intézet/orosz nyelven tartott előadásával elnyerte a szófiai OTE rektorának oklevelét. A Tudományos Diákköri Konferencián tartott előadásaik alapján Then Mária IV.éves, ill. Kasza Pál IV.éves - Mécs Magdolna gyógyszerész jogot nyertek arra, hogy az 1970.évi XI.Biokémiai Vándorgyűlésen /Sopron/ mint előadók részt vegyenek. Ez év áprilisában a Tudományos Diákköri irányitó munkájáért az Egészségügyi Miniszter dicséretben részesítette dr.Rácz István egyetemi adjunktust. Köszönet és elismerés illeti mtoad mindazokat a professzorokat és oktatókat is, akik a diákköri hallgatókkal foglalkoztak és az ismertetett szép eredmények elérésében jelentős részt vállaltak. Szeretné remélni, hogy ezek az eredmények további fejlődést indítanak el a Tudományos Diákköri munkában és a következő éeekben további sikerekről számolhat be. Clauder: Mécs Magdolna a Magyar Kémikusok Egyesületének dicséretét is elnyerte. Dékán: Köszöni Clauder professzor ur kiegészítését, ezt azért nem ismertette, mert nem volt róla tudómása. Dékán: A Rektor ur megállapította az 1970/71.tanév beosztását, melyet a Kari Tanács tagjainak sokszorosítás után megküldet. Dékán: A Magyar Tudományos Akadémia ezévi közgyűlése alkalmából a gyógyszerészhallgatók oktatásában résztvevő ihtézetek vezetői közül Dr .Bálint Péter, Dr.Knoll József és Dr.Tarján Imre egyetemi tanárok levelező tagok lettek. Nevezetteknek mind a maga, mind a Kar neéében gratulált. Tudomásul szolgál*